Fotó: Veres Nándor
Folytatódik az útkeresés a balánbányai magyar oktatás jövőjéért. Ami most biztosnak látszik, hogy a következő tanévtől még nem lesz kisebbségi iskola, érvényben marad az iskola-összevonásra vonatkozó önkormányzati határozat, de a polgármester ígérete szerint a magyar gyerekek eddigi helyükön tanulhatnak tovább.
2014. július 30., 16:382014. július 30., 16:38
2014. július 30., 16:512014. július 30., 16:51
Bár vakáció van, Balánbányán továbbra is sokakat foglalkoztat az oktatás kérdése. Amint arról többször cikkeztünk, a bányavárosban az elmúlt években drasztikusan csökkent a gyermeklétszám, a fejkvóta alapú finanszírozás nem elegendő az oktatási rendszer fenntartására, az önkormányzat pedig nem tudja az iskolák költségvetését kiegészíteni. A költségek csökkentése érdekében idén januárban úgy döntöttek, átszervezik az oktatási hálózatot, és ősztől az eddigi három helyett két jogi személyiségű tanintézet lesz a városban, egyik keretében működik a szakközépiskola és az óvodák, a másik keretében Geo Bogza név alatt a két általános iskola. Az önkormányzati döntés után elkezdődött az újonnan létrejövő általános iskola oktatásának megtervezése. Ennek keretében előbb két magyar osztály összevonása került szóba, amit a pedagógusok, szülők tiltakozása nyomán végül elvetettek, majd kiderült, hogy a néhány román osztály mellett a magyar osztályokat befogadó 1-es iskolából következő tanévben a felső tagozatos magyar diákokat a Geo Bogza iskolaépületébe vinnék át.
A magyar pedagógusok és szülők nem értettek egyet ezzel a lépéssel, az eddig egy helyen tanuló magyar iskolások szétválasztása meglátásuk szerint a magyar közösség szétdarabolását jelenti és majdani beolvasztásának veszélyét hordozza. A tiltakozás közben fogalmazódott meg egy kisebbségi magyar iskola létrehozásának ötlete, a kezdeményezés aláírásgyűjtésben és egy ilyen tanintézet igénylésében konkretizálódott. Az oktatási tárcától még nem kaptak választ erre a kezdeményezésre a szülők, következő tanévtől biztos, hogy nem indulhat el egy ilyen iskola. Mint megtudtuk, a szülők és pedagógusok nem adják fel a kisebbségi iskola reményét, és tovább lobbiznak ennek érdekében.
Brezovszky: helyben maradnak a magyar gyerekek
Közben RMDSZ-es és román nemzetiségű önkormányzati képviselők kezdeményezésére kérték, hogy ősztől maradhasson még meg a három önálló jogi személyiségű tanintézet, azonban a tanfelügyelőség ezt elutasította, azzal az indoklással, hogy a következő tanévre az iskolahálózat már jóvá van hagyva, eszerint Balánbányán ősztől két jogi személyiségű iskola indulhat. Mint Székely Ágnes pedagógus, önkormányzati képviselő közölte, a régi helyzet fenntartását áthidaló megoldásnak tekintették arra az időre, amíg sikerül a kisebbségi iskola indítására engedélyt szerezni. Brezovszky György, Balánbánya polgármestere szerdán portálunknak azt mondta, az iskolák és óvodák két jogi személyiséggé való összevonása érvényben marad, azonban a magyar diákok helyükön maradhatnak az eddigi 1-es iskolában.
Lesznek még nehéz döntések
Tanévkezdés előtt vannak még súlyos, eldöntendő kérdések a balánbányai oktatást illetően – mutatott rá a polgármester. A szakközépiskolába nagyon kevés gyerek iratkozott be, törik a fejüket, hogyan tudnának még diákokat odavonzani ahhoz, hogy el tudjon indulni az egy román és egy magyar osztály ősztől. Ugyanakkor az állások számát is csökkenteni kell, összesen 19-et kell lefaragni, erre is keresik a megoldást – közölte.
Lehetőségek és veszélyek
Hargita Megye Tanácsa elnöki kabinetjének elemző csoportja megvizsgálta a balánbányai magyar oktatás helyzetét. Az önkormányzat oktatási szakbizottságának elnöke, Ferencz S. Alpár elemzését, tovább Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő kiegészítéseit is tartalmazó jelentésből kiderül, hogy a balánbányai, románokból és magyarokból álló szülői közösség elképzelései nem egységesek, míg ugyanis egyes balánbányai szülők a kisebbségi iskolát, illetve a korábbi iskolahálózat fenntartását kérték, addig a tanfelügyelőség olyan beadványt is kapott, amelyben a két jogi személyiségű iskola mellett szálltak síkra szülők.
Amint a július 21-én közzétett elemzés mellékletéből kiderül, a három balánbányai iskola idén mind túllépte a költségvetését, az 1-es iskola 195 százalékkal haladta ezt meg. Amint azonban rámutatnak, a finanszírozási problémákat és az állások csökkentésének szükségességét figyelembe véve az iskola-összevonás hatása gazdasági szempontból nem lesz jelentős, de felgyorsíthatja a magyar oktatás elsorvadását és közösségi jogokat sért.
Az elemző csoport javaslata, hogy míg a kisebbségi iskola létrehozására vonatkozóan nem érkezik válasz az oktatási tárcától, addig állítsák vissza az 1-es iskola jogi személyiségét és pótolják a hiányzó gyermeklétszámot a két óvodával, ha ezt jóváhagyja a tanfelügyelőség is. Ferencz S. Alpár több lehetséges átszervezési változatot is javasolt, ezek közül kettő kisebbségi iskola létrehozására vonatkozik, két különböző formában. A dokumentum szerint a tanfelügyelőség is a kisebbségi iskola létrehozásának ad nagyobb esélyt, de rámutatnak, a fejkvótás finanszírozási rendszerben egy ilyen iskolának is gondjai lennének, és nem tudják, hogyan lehetne a pedagógusoknak katedrát biztosítani, mert az egy rend osztályokból álló iskolákban ez nagyon nehéz.
A magyar nyelvű oktatásról
A Botorka Közművelődési Órák előadássorozat keretében július 31-én, csütörtökön este 7 órakor a balánbányai 1-es számú Általános Iskola konferenciatermében Ferencz S. Alpár közoktatás-politikai szakértő tart előadást A magyar nyelvű oktatás perspektívái Balánbányán címmel.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.
Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.
A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.
Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.
szóljon hozzá!