Átalakítanák az oktatási hálózatot

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Anyira lecsökkent a gyermeklétszám a csíkszeredai Cimbora napköziben, hogy az már nem tudja megtartani jogi személyiségét, ezért a tanfelügyelőség kérte az önkormányzattól, vonja össze a tanintézetet egy másikkal. Antal Attila alpolgármester azt nyilatkozta, ez alkalommal a teljes városi oktatási infrastruktúra helyzetét felül fogják vizsgálni.

R. Kiss Edit

2014. május 27., 16:172014. május 27., 16:17

Nem fogja elérni a törvény által a jogi személyiség fenntartásához szükséges 150-es gyermeklétszámot a csíkszeredai Cimbora Napközi, erről tájékoztatták az önkormányzatot és várják az intézkedésüket – mondta el korábban Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. A Cimbora Napköziben ebben a tanévben nyolc csoport működik, a gyermeklétszám csökkenésének indoklásával következő tanévre viszont hét csoportot hagytak jóvá számukra a beiskolázási tervben, ami be is telt a korábban lezárult beiratkozás során. A csoportok számának csökkentésével állás nélkül maradó két pedagógus helyzetét már megoldották, amint azt megtudtuk, ősztől más tanintézetben fognak dolgozni.

Városi szintű helyzetelemzés

A tanfelügyelőség levelét megkapták, válaszoltak is rá, és adatokat kértek, így a beiskolázási számokat is igényelték az intézménytől – mondta el Antal Attila. Csíkszereda oktatási kérdésekkel foglalkozó alpolgármestere kifejtette, a Cimbora más óvodával való összevonásának igénylése kapcsán a teljes városi oktatási hálózat helyzetét felül fogják vizsgálni, addig nem hoznak döntést a tanintézetet illetően. Kérték korábban a tanfelügyelőségtől, hogy mivel ők rendelkeznek eszközökkel erre – humán erőforrás-gazdálkodás, beiskolázási terv –, a beiratkozást úgy tervezzék meg, hogy egyenletes legyen a gyermekek megoszlása a városi tanintézetekben – idézte fel Antal Attila.

„Ez nem sikerült, vannak túlzsúfolt és vannak üres termekkel működő óvodák” – mutatott rá. Hangsúlyozta, nem indokolt, hogy az önkormányzat épületet béreljen óvoda számára, miközben más óvodában, amely önkormányzati tulajdonú épületben működik, üresen állnak termek, ezért a beiratkozás után kialakult helyzetet alaposan meg akarják vizsgálni. „A teljes városi oktatási hálózatot át kell szervezni” – szögezte le. Ezen döntés megalapozásához kérték az adatokat a tanfelügyelőségtől, ezeket pedig alaposan át fogják vizsgálni – közölte Antal Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés