
Fotó: Veres Nándor
A szakoktatás fellendítése érdekében együttműködési megállapodást írtak alá a Hargita megyei önkormányzat, a tanfelügyelőség, a csíkszeredai önkormányzat, valamint a Csíki Vállalkozók Egyesületének elöljárói hétfőn a Székely Károly Szakközépiskolában.
2016. június 13., 17:272016. június 13., 17:27
2016. június 13., 17:412016. június 13., 17:41
Az együttműködési egyezmény Székely Károly Szakközépiskolára eső része, hogy ősztől villanyszerelő, autószerelő, lakatos, valamint karosszérialakatos szakot indítanak ott.
A megbeszélésen Barabás Csaba, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója elmondta, az együttműködési megállapodás által mindegyik fél megpróbál majd tenni annak érdekében, hogy a szakiskolát végzett diákok tanulmányaik befejeztével rövid időn belül itthon, a szakmájukban tudjanak elhelyezkedni. Megjegyezte, az említett felekkel történő korábbi egyeztetések során sikerült leszögezni, hogy ezentúl melyik intézmény mivel járul hozzá a megyei szakoktatás fellendítéséhez.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere kifejtette, hogy az önkormányzatnál nagyon fontosnak tartják a szakoktatás fejlesztését, mivel egyre jobban tapasztalható a szakemberhiány Csíkszeredában. „Jól képzett helyi munkaerő nélkül nincs gazdasági fejlődés” – ismerte el Füleki. A Csíki Vállalkozók Egyesülete részéről Holló Csaba mindössze annyit mondott, hogy jelenleg és a jövőben is dolgoznak az említett szakemberhiánnyal kapcsolatos problémák orvoslásán; azt viszont nem fejtette ki, hogy pontosan mire is gondolt.
A tanfelügyelőség mindig is igyekezett olyan szakokat beilleszteni a beiskolázási tervbe, amelyeket megtanulva a fiataloknak nagyobb esélyük lesz itthon megkeresni a kenyerüket, de akár külföldön is helyt állnak tanult szakmájukkal – számolt be Görbe Péter főtanfelügyelő.
„Egyértelmű, hogy a gyermekeink számára biztosított feltételeknél nincs fontosabb. Aszfaltozhatunk, építhetünk, javíthatunk és vásárolhatunk, de kinek?” – tette fel a kérdést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Mint mondta, a megyei önkormányzatnál minden lehetséges keretet felhasználnak a szakoktatás fellendítése érdekében. Hozzátette, sokkal fontosabbnak tartja a szakoktatás kérdését, mint például az utakét vagy bármilyen más, megyét érintő témakört.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
szóljon hozzá!