Állatok tucatjai cseréltek gazdát

•  Fotó: Mihály László

Fotó: Mihály László

Nem reméltünk ekkora részvételt – fogalmaztak a szervezők a szombaton első alkalommal megtartott csíkszeredai berbécsvásárról. Az egész napos eseményre több mint négyszáz állatot regisztráltak a tenyésztők, ezek közül több is gazdát cserélt. A vásáron jelen volt az ország egyik legnagyobb juhtenyésztője, a román sajtó által „pásztorkirálynak" becézett Dumitru Andreșoi is.

Rédai Botond

2014. július 27., 18:542014. július 27., 18:54

2014. július 27., 19:112014. július 27., 19:11


Karámok tucatjai és állatok százai fogadták azokat, akik a poligon néven ismert egykori autós gyakorlópályára látogattak ki szombaton. A vásáron valamennyi székely megye képviseltette magát, így a környékbeli gazdákon kívül háromszékiek, barcaságiak, marosszékiek is jelen voltak, ám még ennél távolabbról is érkeztek tenyésztők. A program keretben volt berbécsárverés, terelőkutya- és terelésbemutató, juhkörmözés modern eszközökkel, juhnyírás, juhfarm-technológia és magyar juhász bemutató. A találkozónak szakmai jelleget is szántak, ezért többek között állattenyésztési technikákban is jártas szakemberek tartottak előadásokat, illetve a mezőgazdasági támogatásokról szerezhettek információkat az érdeklődők.

„Nagyban” ment a vásár

A karámok mentén helyenként nagyobb csoport verődött össze, hangosan ment az egyezkedés. A felek közötti alkudozásnak többször vásár lett a vége, az új tulajdonosok pedig azonnal el is szállították jószágaikat. A szentábrahámi Mátéffy Domokos tíz darab berke kossal érkezett a vásárra, egyszerre adta el az egészet, fejenként hétszáz lejért. A vásárló ebben az esetben a csíkmadarasi közbirtokosság volt. „Ezáltal a tagság számára szeretnénk biztosítani az apaállatokat. A tíz darabot elosztjuk a nyájak között” – árulta el Mezei Zsolt. A közbirtokosság erdésze szerint igény lett volna szálas fajtájú berbécsre is, azt viszont beszélgetésünk pillanatáig még nem vásároltak. 

Neves résztvevők is voltak

A vásáron az ország egyik legnagyobb juhtenyésztője, Dumitru Andreșoi is megjelent. „Nem az első alkalom, hogy állataimmal az itteni vásárokon veszünk részt, tavaly két ilyen rendezvényen is voltunk. Legfontosabb célunk az általunk tenyésztett hunyadi curkána juhfajnak a bemutatása” – nyilatkozta portálunknak a tenyésztő. Mint fogalmazott, 150 berbéccsel és húsz juhval érkezett a megyeszékhelyre, és már az első órákban voltak érdeklődők az állatokra.

A hódmezővásárhelyi Barna Miklós a Magyar Juh és Kecsketenyésztők Szövetségének képviselőjeként volt jelen az eseményen. Mint érdeklődésünkre elmondta, törzstenyészeteikben magas genetikai értékű tenyészkosokat állítanak elő. „Ezeket kínáljuk eladásra, és van is rájuk kereslet. Nálunk stagnál az állomány, itt viszont fejlődőben van ez az ágazat, így ez a térség piacot is jelent számunkra” – jelentette ki a szakember.

Kiváló színvonal

„Meglepően jó színvonalat képvisel ez a vásár, rendkívül színes a választék\" – jelentette ki Fodor Levente állatorvos. A szakember úgy vélte, ez annak a bizonyítéka, hogy a juhászok nem ülnek tétlenül, mindenki próbálja nemesíteni az őshonos fajtákat, próbál új vért, új genetikát bevinni az állományba, így súlygyarapodásban, tejtermelésben egyaránt fejlődést érnek el.

Hasonlóképpen pozitívan értékelte a vásárt Márton Zoltán főszervező. „A gazdák hívták életre ezt az eseményt, hiszen nem volt egy olyan helyszín, ahol a berbécsek párosítás előtt vásárba kerültek volna. A célunkat azt hiszem, elértük\" – nyugtázta Márton, aki szerint jövőre és az elkövetkező években is megtartanák a vásárt.

Szintén a berbécsvásár pozitív hozadékáról beszélt Nagy Tamás mezőgazdasági államtitkár, illetve Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor. Utóbbi a rendezvény védnökeként kiemelte, hiánypótló eseményről van szó, amely mindenképpen a gazdák hasznára válik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés