Ahány önkormányzat, annyi közbeszerzés

Minden önkormányzat számára külön közbeszerzési eljárást hirdet meg a kormánytízórai programra vonatkozóan a következő tanévre a megyei tanács. Így próbálnak továbbra is helyi beszállítókat szerződtetni a kifli-tej program keretében.

R. Kiss Edit

2012. február 21., 13:182012. február 21., 13:18

2012. február 21., 14:412012. február 21., 14:41

Beszámoltunk arról, hogy egy törvénymódosítással – amely mögött a multik és az országos nagy tej-, illetve pékipari cégek lobbiját sejtik önkormányzati tisztségviselők – a megyei tanácsok hatáskörébe tették vissza az óvodásoknak, általános iskolásoknak kiflit és tejet biztosító program keretében a közbeszerzés lebonyolításának feladatát. Hargita megyében eddig az önkormányzatok szerződtették le a beszállítókat, így lehetőség volt helyi, minőségi termékeket szavatoló cégek bevonására.

Mivel már folyamatban van a tanév, és a kilfi-tej program is zajlik, kérdéses volt, hogy a módosítás nyomán februártól hogyan kapják meg a pénzüket a beszállítók. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közölte, úgy döntöttek, hogy átveszi a helyi önkormányzatoktól a már élő szerződéseket a megyei tanács. „A program lebonyolítása a helyi tanácsoknál marad, ők fizetnek a beszállító cégeknek, a megyei tanács pedig kifizeti utólag a pénzt a helyi önkormányzatoknak. Így tanév végéig marad minden úgy, ahogy elindult” – fejtette ki a megyei tanács elnöke.

A következő tanévre egy érdekes megoldást terveznek. „Gondoltunk egy merészet, és 67 közbeszerzést fogunk meghirdetni, annyit, ahány helyi önkormányzat van” – jelentette be Borboly Csaba. Kifejtette, így próbálják kivédeni a multilobbit, mert – bár jelentkezhetnek ezekre a közbeszerzési eljárásokra a nagy cégek is – olyan, akár száz oldalas versenykiírásokat fognak közzétenni, amelyek mellett már nem fogja megérni ezeknek a vállalatoknak a versenyen való részvétel. Bízik benne, hogy ily módon továbbra is helyi cégek fogják szállítani a gyerekeknek a jó minőségű termékeket – mondta a megyei tanács elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
2026. április 16., csütörtök

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg

Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Hirdetés