Aggasztó vízellátás Csíkmenaságon

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hónapok óta vízhiánnyal küszködnek a Csíkmenaság alszegi részén lakó családok. Az érintettek szerint az elmúlt időszakban tapasztalt szárazság miatt csökkent le a rendszert tápláló vízforrások hozama, a községvezetők szerint viszont az ésszerűtlen vízgazdálkodás, illetve a helyiek által lefektetett vezetékek elavultsága miatt akadozik a vízellátás.

Rédai Botond

2013. december 08., 19:112013. december 08., 19:11

2013. december 08., 19:302013. december 08., 19:30

Egymás mellett sorakozó vedrek, vízzel töltött palackok fogadnak az egyik menasági háztartásban. Az ott lakók szerint egyre rosszabb a vízellátás, megoldásra pedig nem igazán van kilátás. „A reggeli és esti órákban legtöbbször nincs víz, ugyanez a helyzet hétvégén is. Napközben vizet kell fognunk ahhoz, hogy a legszükségesebbre jusson” – magyarázta az egyik, neve elhallgatását kérő lakos. Elmondása szerint van olyan is, hogy csak a pincéig jut el a víz, a nyomáshiány miatt a házban levő csapokig már nem.

„A kutakban is egyre kevesebb a víz, sok helyen újraásták azokat, hasztalan” – tudtuk meg egy másik csíkmenaságitól. Mint a gazda elmondta, olyan kutak száradtak ki az elmúlt időszakban, amelyek az ötvenes évektől folyamatosan ivóvízzel látták el a helybélieket.

„Tavaly és idén is száraz év volt, de az az igazság, hogy az emberekkel is baj van” – osztja meg véleményét egy másik, szintén neve elhallgatását kérő helybéli. Elmondása szerint a kutak vízszintje tényleg aggasztó, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon elavult a helyiek által kiépített vezetékrendszer. „A vezetékeket javítani kellene, ám a karbantartásra nem adnak pénzt a lakók. Annak idején volt egy felelőse a rendszernek, de már nem foglalkozik ezzel” – magyarázta az érintett. Elmondása szerint ő maga a közeli patakról hordja a vizet állatainak. „Elképzelni sem tudom, milyen helyzetben lehetnek azok, akiknek nincs a közelben vízfolyás, és a kútjuk is kiszáradt” – említette a lakó.

György József: ésszerű vízgazdálkodás kellene

„Az egykori termelőszövetkezet idején, a 80-as években kezdték el a vízvezeték kiépítését Csíkmenaság alszegi részén. Tették mindezt előzetes tervezés nélkül. A munkálat a forradalmat követően abbamaradt, a lakók később erre a vascsőből készült rendszerre csatlakoztak” – mondta a kialakult helyzettel kapcsolatosan György József. Csíkszentgyörgy község polgármestere hangsúlyozta, a forrást a helyiek által Mezként ismert dűlőből fogták be akkoriban. „Egy olyan forrásról van szó, amely a negyvenhetes szárazságkor nem apadt el, onnan volt táplálva a falu nagy része. Ebből a szempontból helyes volt az elképzelés” – magyarázta az elöljáró. 

A községvezető szerint a legnagyobb gond az, hogy nem ésszerűen használják a vizet az alszegiek. „Van, aki a nyári szárazság idején öntözi a veteményest, más télen engedi a vizet, hogy ne fagyjon el a vezetéke. Így olyan fázisba jutottak, hogy sokaknak nincs vizük. Nem lehet tudni pontosan, hogy mi a vízhiány oka” – nyomatékosított a községvezető. György kiemelte, Csíkszentgyörgyön is vannak ilyen jellegű vízvezeték-társulások, de sok helyen szigorú belső szabályzatot vezettek be, ennek köszönhetően megszűntek ezek a problémák.

Szakszerűen fel kellene mérni a helyzetet

„Mindaddig, amíg egy szakember fel nem méri a vezetékrendszer állapotát, és meg nem nézi, hogy mekkora a rendszert tápláló forrás hozama, illetve hogy az érintett, mintegy hatvan családnak mennyi a vízfogyasztása, nem lehet előrelépni ebben a történetben” – fejtette ki a községvezető. Mint hangsúlyozta, idén ősszel egy utcagyűlésen is részt vett, ahol felajánlotta a hivatal segítségét, ám hasztalan. „Amikor tettekre kerülne a sor, akkor megáll a továbblépés, mert vitatkoznak az emberek. Nem sokat teszünk, de kritizálunk...” – vázolta az alszegen uralkodó állapotokat a település polgármestere, aki szerint ha nem jutnak közös nevezőre az érintettek, nem lesz működőképes vízgazdálkodás a szóban forgó falurészen.

Messze még a központi vízhálózat álma

„A központi vízvezetékünk kiépítése teljesen kormányfüggő” – jelentette ki az elöljáró. Mint elmondta, a beruházásra idén papíron 250 ezer lejt utaltak ki központi alapból a községnek. Az év során mintegy háromezer méternyi vezetéket fektettek le a földbe, ám végül a szakminisztérium nem fizette ki az elvégzett munkálatot. „Ha ilyen ütemben támogatja a kormány ezeket a fejlesztési terveket, akkor nagy kérdés, mikorra lesz kész. Elvileg egy év alatt be lehetne fejezni a negyvennyolc kilométernyi vezeték lefektetését” – fogalmazott György József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés