„Ezt tudjuk tenni a székely népért”

– Ön vasárnap a Nyerges-tetőn a következőt mondta: „Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérés kell a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében”. Honnan jött az ötlet egy új kongresszus megtartására?

– Az utóbbi időszakban azt tapasztaltam, hogy a székely népen is egyfajta politikai kiábrándultság és tétlenség, egymásra mutogatás, letargia vett erőt. Amikor meghívtak a Nyerges-tetőre, imádkoztam magamban, hogy mit is mondhatnék ott. Valami olyant kellene mondani, ami eltér az eddigiektől, a múltbeli események felidézésétől. Valami olyanra lenne szükség, ami a jelenről is szól és a jövőbe is tekint. Ekkor eszembe jutott – ez volt az isteni sugallat – az 1902. augusztus 28-30. közötti tusnádfürdői székely kongresszus. Az ott elhangzottak egyébként mindenki számára elérhetők, mert a Székelyföld kulturális folyóirat is kiadta.

– Párhuzamot vont az akkori és a mostani időszak között, mondván, hogy most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor.

– Pontosan. Már a 19. század második felétől elkezdődött a székelyek kivándorlása, többek között a Regátba. Akkor ezt még tetézte az 1871-es úgynevezett arányosítási és tagosítási törvény, aminek következtében a székely népet majdnem földönfutóvá tették. 1895-ben létrehozták a kivándorlást szabályozó bizottságot. 1901-ben már a magyar kormány kezdett foglalkozni a kivándorlás ügyével, majd az év nyarán eldöntötték, hogy Tusnádfürdőn legyen a székely kongresszus. A kongresszus után tulajdonképpen elindult egy székely akció: gazdakörök alakultak, hogy felvilágosítsák a gazdákat az állattenyésztéssel és földműveléssel, erdőgazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekről. Elindult tehát egyfajta kibontakozás, amit az első világháború megtört, majd a román hatalom teljesen leállított.

– Egy ahhoz hasonló kibontakozásra lenne most szükség?

– Igen. Illyés Gyulát idézve: az a magyar, aki a magyarság múltjáért, jelenéért és jövőjéért felelősséget vállalt. Ennek mentén most ne azt nézzük, hogy ki melyik pártban van, hanem tessék a székelységért, a székely autonómiáért, önrendelkezésért, a fiataljainkért tenni.

– Kik lehetnének a kongresszus résztvevői?

– A politikai alakulatok – az RMDSZ, az MPP és az EMNP –, a Székely Nemzeti Tanács, a közbirtokosságok, a különböző gazdasági és kulturális szervezetek, egyesületek, történelmi egyházak vezetői. Fontos és alapos előkészítésre van szükség. Meg kell hallgatni, hogy mit kíván a nép. Ezt tudjuk tenni a székely népért, ezek a lehetőségeink. Kezünkbe kell vegyük a jövőnket.

– A pártok részéről van-e készség egy ilyen kongresszus megszervezésére?

– Még vasárnap, talán a Nyerges-tetői ünnepség hatása alatt Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta nekem, hogy nagyon jónak tartja az ötletem. A jelen lévő polgármesterek is gratuláltak azért, hogy megmutattam egy irányt. Kezdésként azokra az önkormányzatokra gondoltam, amelyek már helyi határozatot hoztak egy önálló székely régióba való tartozásról, egyelőre csak két tucatnyi ilyenről van szó, de a többi is felzárkózhat. Fontos, hogy amit meg tudunk mi tenni, azt ne Bukarest határozza meg, szubszidiaritásra (az az elv, mely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek – szerk.) van szükség. Ez tulajdonképpen autonómiát jelent, erre a szóra viszont a románok begerjednek, ezért vigyáznunk kell a használt kifejezésekre.