
Fotó: Kristó Róbert
Még csütörtök reggel is füstölgött a Csíkszentlélek felé vezető út mentén a száraz növényzet és a megégett telefonvezetékeket továbbító faoszlop. Feltehetően szándékosan gyújtották meg a növényzetet, a tüzet végül a csíkszeredai polgárvédelem, valamint a Hargita megyei hivatásos tűzoltók oltották el.
2014. november 13., 17:052014. november 13., 17:05
2014. november 13., 19:522014. november 13., 19:52
Csíkszereda kijáratához közel, a Szentlélek felé vezető út jobb oldalán nemcsak a száraz fű égett el, az egyik, telefonvezetékeket továbbító faoszlop alja is megüszkösödött, majd kidőlt. Roth László, a csíkszeredai városháza polgárvédelmi felelőse érdeklődésünkre azt mondta, hogy szerdán 17 óra után ért ki a helyszínre, és lapáttal kezdte el oltani a több mint fél hektáron lángra kapott növényzetet.
„Negyedóra alatt az érintett terület felén kioltottam a tüzet, a másik felén az időközben kiérkezett tűzoltók fékezték meg a lángokat” – számolt be Roth. Hozzátette: a hivatásos tűzoltókat a közelben lévő ház tulajdonosa hívta ki, mert attól tartott, ha feltámad a szél, akkor területe felé terjedhetnek a lángok, veszélyeztetve tulajdonát. „Még nem azonosítottuk be a meggyújtott terület tulajdonosát, de tény, hogy őt terheli a felelősség” – mondta a polgárvédelmi szakember.
Háromezer lejes bírság
Szép Róbert, aki államtitkári rangban az Országos Környezetvédelmi Őrség helyettes főbiztosa, a tarlóégetések kapcsán elmondta, szigorúan tilos környezetvédelem szempontjából a tarlóégetés. „A törvény szerint még akkor is büntethető az illető személy, ha nem fogták rajta a tarlóégetésen, mert kötelezi a törvény őt, hogy a saját területét gondozza, illetve a környezetbarát eljárásokat tartsa be” – magyarázta a szakember. Hozzáfűzte: csak abban az esetben engedélyezett a tarlóégetés, ha bizonyítottan növény-egészségügyi problémák vannak az adott területen. Akár háromezer lejes bírsággal is sújtható a törvénysértő, ha magánszemély, jogi személyek esetében ez az összeg huszonötezer lejig terjed.
Országos szinten számos bírságot kiszabtak, főleg ott, ahol rosszindulatot tapasztaltak, azokban az esetekben viszont, ahol nem ismétlődő jelenségről volt szó, csak felszólítást adtak ki. „Nem az a cél, hogy egyből bírságoljunk, egyelőre oktatási célú ellenőrzéseket folytatunk partnerségben az önkormányzatokkal. Emellett egy adatbázist készítünk ezekről a területekről, és ha a jövő évi ellenőrzésekkor is kihágást tapasztalunk, akkor bírságolunk” – mondta Szép.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!