Fotó: Kristó Róbert
Márciusban csúcsosodik ki a Csíki Játékszín évadja, többek közt most lesz Örkény István Tóték című drámájának bemutatója, melyet a Színház Világnapján újból láthatunk. A kétnapos rendezvényre színházkritikusokat is meghívtak, de valószínű, hogy Örkény özvegyét, Radnóti Zsuzsát szintén vendégül látják. Parászka Miklós színházigazgatóval beszélgettünk.
2012. február 27., 16:402012. február 27., 16:40
2012. február 27., 19:442012. február 27., 19:44
– Három magyar klasszikus író drámáját ültetjük színpadra a jelenlegi évadunkban. Jókai Mór Gazdag szegények című vígjátékát már láthatta a csíki közönség, mivel Örkény Évet ünnepelhetünk idén, nagyon fontosnak tartottuk az egyik alapvető művét, a Tótékat színpadra vinni, idényünk utolsó nagyszínpadi produkciójaként pedig Móricz Zsigmond Búzakalász című tragikomédiáját játsszuk. A legutóbbi színházi mű próbáit szintén márciusban kezdjük. Mindhárom említett szerző a színházi berkekben, főleg magyar vonatkozásban, megkerülhetetlen.
Nagyon fontosnak tartom az Örkény István Tóték című klasszikus művének Victor Ioan Frunză által rendezett bemutatóját. Az első előadás dátumát március 2-re tűztük ki, de mivel az elmúlt hétvégén az Erdélyi Magyar Néppárt országos küldöttgyűlését tartották a Csíki Játékszín épületében, a főpróba hetünket át kellett ütemezni. A Bánk Bán bérletes bemutatót, amelyet március 9-én tartunk, két elő-bemutató (március 4., illetve március 8. – a szerk.) előzi meg. Ugyanakkor szintén a Tótékat tűztük műsorra a Színház Világnapján is. Az idei évadunkban két napos ünnepséggel – március 27-én és 28-án – tiszteljük meg a világnapot, mivel vendégül látunk a Hunyadi László Kamaratermünkben egy bukaresti alternatív színházat. A rendezvény érdekessége, hogy ők szintén a Tótékat mutatják be, és az illető előadást is Victor Ioan Frunză rendezte, az elmúlt év őszén. Ezen felül meghívtuk Örkény István özvegyét, Radnóti Zsuzsát, de jeles színkritikusokat is.
– Milyen fontos eseményeket terveztek még márciusra?
– Társulatunk életében nagyon fontos momentumnak számít, hogy kaposvári turnét tartunk jövő hónap végén a Vaknyugattal, de ami időben a legközelebbi, a március 2-i könyvbemutatónk. Pénteken a Ránézek az életemre című, Kovács Levente színházi rendezővel készült beszélgetőkönyvet (a kötet anyagát lejegyezte és szerkesztette Kádár-Dombi Katalin – a szerk.) ismertetjük. Természetesen körünkben lesz Kovács Levente, a marosvásárhelyi színházművészeti egyetem nyugdíjazott professzora, aki több színésznemzedéknek volt tanára az elmúlt évtizedek során. Én nagyon remélem, hogy mindenki eljön erre az eseményre, azok is, akik valamilyen formában részesei voltak – színházi vonatkozásban – az elmúlt évtizedeknek, de persze más érdeklődőket is szívesen várunk. A meghatározó erdélyi színházi személyiséggel Boros Kinga dramaturg beszélget.
– Milyen vendégjátékokat fogadnak márciusban?
– Kiemelném a rangos vendégünket, március 13-án, kedden ugyanis az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb társulata, a Krétakör Színház jön Csíkszeredába A papnő című előadással. A Schilling Árpád vezette színházi műhely a rendszerváltás utáni időszak egyik legelismertebb magyarországi társulata. Előadásuk azért is érdekes, mert erdélyi témákkal foglalkozik, sőt itteni közegben is készült a Sepsiszentgyörgyi Osonó Színház közreműködésével.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!