A szent zene szolgálatában a gyimesközéploki kórus

A helyi plébános támogatásával működik a gyimesközéploki egyházi kórus, amelynek jelenleg 26 tagja van. A karvezető, Balla László szerint az egyházi kórusok találkozója arra készteti a kórustagokat és -vezetőket, hogy még több erőfeszítést tegyenek a szent zene ilyesfajta szolgálatáért. Sorozatot indítunk a csíkszéki egyházi kórusok bemutatásával.

Szabó Kamilla-Mária

2017. január 11., 11:342017. január 11., 11:34

A gyimesközéploki egyházi kórus a Bűnbánó Mária Magdolna Kórus nevet viseli, az egyházközség védőszentje után – tudtuk meg Balla Lászlótól. A helyi kántor hozzátette, „mivel Mária Magdolna nagyon ritka elnevezés az egyházmegyében, nem gondolkodtunk azon, hogy más nevet válasszunk”.

Kórustalálkozók ereje

A kórusvezető 2009-ben lett az egyházközség kántora, akkor vette át a kórus vezetését is. Elődje, Szentes László kántor vezette addig a kórust, tudomása szerint a kórus alapítása is az ő nevéhez fűződik. Kiemelte, a térség kórusmozgalmát nagyban segítette, és segíti a minden évben megrendezett egyházi kórusok találkozója. Ez minden egyházi kórus életében kiemelkedő esemény. „Bár a kezdeteknél nem voltam jelen, úgy gondolom, sokat segít a közösségé formálódásban, a tudatos kórusépítés folyamatában az, hogy láthatjuk más kórusok munkáját. A kötetlen beszélgetések révén pedig betekinthetünk egymás munkájába is. Nem utolsó sorban, látva és hallva a sok kiváló kórus éneklését, munkájának eredményét, arra késztet bennünket, kórustagokat és vezetőket, hogy még több erőfeszítést tegyünk a szent zene ilyesfajta szolgálatáért” – fejtegette a karvezető.

Változó létszám

Mint megtudtuk, a kórus létszáma folyamatosan változik, 25–35 tag között mozog. A kórusba a fiatalok 15–16 éves korukban kerülnek be. A jó hangú gyermekeket már az iskolás éveik alatt figyelemmel kísérik és meghívják a felnőtt énekkarba. Sajnos a középiskola elvégzése után nagy részük el is hagyja az énekkart, hiszen egyetemi tanulmányaik vagy más elfoglaltságaik nem teszik lehetővé a próbákon való részvételt. Emellett a tagok száma a fiatalok megélhetési, itthon maradási nehézségeinek függvényében is alakul, hiszen sokan külföldre mennek dolgozni a jobb megélhetés reményében. Természetesen vannak olyanok is, akik idős koruk miatt nem tudnak részt venni a kórus életében – részletezte Balla László. Megjegyezte, olyan eset is történt, hogy valaki az egyetem elvégzése után hazaköltözött, és ismét csatlakozott a kórushoz. Tulajdonképpen van egy alapcsapat, amely évek óta töretlenül részt vesz a kórus munkájában, és vannak, akik rövidebb, hosszabb ideig csatlakoznak hozzájuk.

Huszonhatan az énekkarban

Jelenleg huszonhatan vesznek részt az énekkar munkájában, a tagok életkora 16 és 70 év között változik. A próbák hetente, péntekenként zajlanak, általában szeptembertől májusig. A templom védőszentjének búcsúján, július 22-én még énekelnek az ünnepi szentmisén, azt követően pedig nyári szünetre mennek – számolt be a kántor. Elmondása szerint a nagyobb ünnepek, fellépések előtt naponta tartanak szólampróbákat, pénteken pedig összpróbát.

Szebbé tett ünnepek

„A kórus elsődleges és legfontosabb célja az egyházközség ünnepeinek szebbé tétele. Ennek elérése érdekében pedig minden nagyobb egyházi ünnepen énekel a kar. Elsősorban nem a kórusművekre helyezzük a hangsúlyt – habár természetesen arra is törekszünk –, hanem sokkal inkább az előírt liturgikus énekek, introitusok, communiók, zsoltárok, ordináriumok, népénekek szakszerű előadására” – avatott be a karvezető. Továbbá minden évben igyekeznek legjobb tudásuk szerint felkészülni a megrendezendő kórustalálkozóra. Ezenkívül ahová meghívást kapnak, oda szívesen el is mennek, így a kórus énekelt többek között Zabolán, de karácsonyi koncerten is.

Adventi időszak

Arra is kitért a kántor, hogy a kórus életében kiemelkedő időszak az advent. Egy, a gyulafehérvári iskolás évekből megőrzött és már Gyimesközéplokon is hagyománnyá vált szokás, hogy az első hajnali szentmise előtt a kórus a Rorate coeli de super kezdetű kórusművel köszönti a plébánián a lelki atyát, akinek jóvoltából, mindig egy közös reggeli követi a hajnali szentmisét – ez az úgynevezett kolbászevés. Emellett az adventi időszakban minden szombaton a plébánia előtti téren egy kisebb gyertyagyújtási ünnepséget tartanak, annak folytatásaként pedig a kórus elénekli a zsolozsmából az esti dicséretet. Ez a fajta lelki felkészülés a szent ünnepekre, egyik legkiemelkedőbb lelki élménye a kórusnak a liturgikus év folyamán – szögezte le.

Egyetlen támogató a plébános

Balla László beismerte, kórusuk kiemelt és gyakorlatilag egyetlen támogatója Bodó György plébános, aki mind anyagilag, mind erkölcsileg a kórus mellett áll. Ő biztosítja a kották sokszorosítását, a próbatermet, a próbák szünetében pedig mindig megvendégeli a kórustagokat egy forró itallal vagy éppen egy pohár borral. Rendszeresen érdeklődik a kórus problémái iránt, sőt ha szükséges, biztatja a tagokat a próbákon való részvételre is. Mindemellett a kórus rendelkezésére bocsájtja saját autóját, segítve a próbákra való eljutást. A kórusnak van saját fellépő ruhája is, amit szintén Bodó György plébános nagylelkűségének köszönhetnek. A kántor kiemelte, minden eszköz és feltétel biztosítva van számukra a fejlődéshez, a megfelelő munka elvégzésére, így csak a próbákon való rendszeres részvétel lehet akadály az előrehaladásukban.

Az énekkar tagjai

Tenor: László Miklós Jeremiás, Szentes László, Antal Tibor, Baliga András. Basszus: Baliga Béla, Suciu Tibor, ifj. Szentes László, Szőcs István, Molnár Fülöp. Alt: Mihók Edit, Jánó Erzsébet, Tankó Erzsébet, Bukuri Julianna, Balázs Mária, Jánó Csenge. Szoprán: Tankó Tímea, Gyimesvölgyi Klára, Molnár Magdolna, Antal Mónika, Főcze Tímea, Mihók Ibolya, Virág Bernadett, Virág Enikő, Jánó Ágnes, Tímár Kinga, Erős Barbara.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban

Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban
2025. december 03., szerda

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában

A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában
2025. december 03., szerda

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében

Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban

Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban
2025. december 02., kedd

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában

Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások

Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában

Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek

Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek
2025. december 02., kedd

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat

Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés