
Mentéshez szükséges gumicsizmát és esőköpenyeket tartalmazott az a segélyszállítmány, amellyel Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke érkezett pénteken Gyimesközéplokra. A látogatás alkalmával a további igényeket is felmérték, hogy a szükségleteknek megfelelően állítsák majd össze a következő segélyszállítmányt.
2010. július 11., 15:422010. július 11., 15:42
2010. július 11., 17:232010. július 11., 17:23
Az adományt a helyi polgármesteri hivatalnál vehette át Mihók Péter középloki, illetve Timár Zsombor László gyimesfelsőloki polgármester – tudtuk meg a megyei önkormányzat sajtóosztályának beszámolójából. Az átadáskor Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke kihangsúlyozta, noha Magyarországot is súlyosan érintették az áradások, kötelességüknek érezték, hogy segítsenek az erdélyi bajbajutottakon, mint ahogy az erdélyiek is tették ezt a magyarországi árvíz sújtotta települések lakóival.
„Ebből a segítségből viszonozunk most valamennyit” – jelentette ki a szeretetszolgálat vezetője, megjegyezve, a jelenlegi segélyszállítmány, a helyiek igényének eleget téve, mentéshez szükséges gumicsizmát és esőköpenyt tartalmaz. Ugyanakkor a látogatás alkalmával felmérik a további igényeket, hogy a szükségleteknek megfelelően állítsák majd össze a következő segélyszállítmányt.
Az eseményen szintén jelen levő Borboly Csaba megyei tanácselnök kihangsúlyozta, az árvizek során a károk ott voltak a legalacsonyabbak, ahol partvédelmi, árvízvédelmi munkálatokat végeztek az elmúlt időszakban. Véleménye szerint ebből az a tanulság, hogy folytatni kell ezeket a munkálatokat annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a további áradások kockázatát. A megyei önkormányzat vezetője ugyanakkor megígérte, az általa vezetett intézmény kiveszi részét az utak, hidak helyreállítási munkálataiból, minden lehetséges eszközzel a bajbajutottak segítségére lesz.
A segélyszállítmány átadásán részt vett dr. Szabó Béla, a Magyar Köztársaság főkonzulja is, aki a megyei illetékes hatóságok gyors közbenjárását emelte ki a legutóbbi áradások következtében nemrég Háromkúton rekedt magyarországi turisták biztonságba helyezése és hazaszállítása érdekében.
Az eseményen Zólya Zoltán, a megyei tanács közigazgatási osztályának, illetve árvízvédelmi munkacsoportjának vezetője, Rácz Árpád megyei tanácsos is jelen volt. Utóbbiak a két polgármesterrel karöltve egyetértettek abban, a nehézségben mutatkozik meg az összefogás ereje, ugyanakkor nehezményezték, hogy még vészhelyzetben is akadnak akadékoskodók, gáncsoskodók.
Az utóbbi időszak többrendbeli áradásai Gyimesközéplokon 3 km községi utat, Bükkhavas patakán hat hidat és 2 km megyei utat, Farkaspallón 3 km községi utat, Felsőlokon 6 km községi utat és egy hidat tettek járhatatlanná. Ezenkívül három lakóház vált lakhatatlanná, további húszban pedig jelentős károk keletkeztek.
Gyergyószentmiklós mindegyik lakónegyedében jellemző, hogy a lakók közterületeket foglalnak el, és azokat saját parkolóhelyként használják. A helyi rendőrség most akciót indít ennek megszüntetésére.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Összeveszett a vendéglátóegység üzemeltetőjével, majd több mint 10 ezer lej értében rongált meg javakat egy férfi Salamás községben szombaton, akit azóta őrizetbe vettek a hatóságok – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
szóljon hozzá!