Már az utolsó aszfaltréteg került fel csütörtökön Csíkszeredában az 578-as európai út városon átvezető szakaszaira a Hargita utcában és a Brassói úton.
2012. május 03., 16:082012. május 03., 16:08
2012. május 03., 19:022012. május 03., 19:02
A múlt héten elkezdett aszfaltozási munkálat jól halad, a bákói kivitelező cég munkagépei már a Rét utcának a Hargita utcától a vasúti átjáróig terjedő szakaszán is elterítettek egy réteg aszfaltot, miután felszedték a korábbi burkolatot. A Rét utca másik szakaszán is folyamatban van a régi aszfalt felmarása. A munkálatok miatt az elkövetkező napokban is forgalmi akadályokra, félsávos útlezárásokra lehet számítani, ezért nem árt az óvatosság az ott autózóknak. A Rét utca után a Forrás utca aszfaltozása is megkezdődik.
A Hargita utcában az új aszfaltréteg szintje már meghaladta a tönkrement állapotú járda magasságát, így esőzéskor a víz akár be is folyhat az udvarokra. Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester elmondta, a járdák felújítása a város feladata lesz ezeken az útszakaszokon, de előbb meg kell nézni a járdák alatti vezetékek állapotát is, ha pedig cserére van szükség, azt kell először elvégezni.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
szóljon hozzá!