A reformáció soha nem ér véget

A forráshoz visszatalálni annyi, mint Istenre újra rálelni

Luther téziseinek kifüggesztésével hívta fel kortársai figyelmét a korabeli egyházi tanítás és hitgyakorlat hibáira, és azóta ezen a napon tartják a reformációi emlékünnepet. Ezekben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Ennek következtében a pápa kiátkozta és kiközösítette őt. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.

Amint azt Antal Zoltán, a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese a reformáció emlékünnepével kapcsolatosan írt leveleinek egyikében kifejtette, a reformációra nem szabad úgy gondolni, mint valamiféle mozgalomra, forradalomra, ami hatalomért, pénzért vagy politikai okok miatt robbant ki, aztán szép csendesen kiégett és megkövült. „A reformáció abban lényegesen különbözik mindenfajta forradalomtól, hogy csak kezdete van, de soha nem érhet véget. Kezdete az Ige. Istentiszteletünket, szokásainkat, magatartás-missziónkat, egész életünket, lelkünket újra és újra át kell értelmeznünk az evangélium (Isten velünk közölt örömhíre) szellemében. Ahol ez megtörténik, ott él a reformáció: ott van ma is, ahol az Ige megújító ereje, Isten Szentlelke működik” – fogalmazott az egyházi méltóság.

Szatmári Szilárd csíkszeredai parókus lelkész korábban úgy emlékezett a reformációra, hogy mindenképpen tisztázni kell annak fogalmát. Hiszen sokan a szó hallatán egy meghatározott történelmi dátumra gondolnak, vagy éppenséggel néhány személy jut eszükbe. Egyesek október végén büszkén ünnepelnek, mint Istennek állítólagosan megújult közössége, mások fájóan vagy ingerülten hivatkoznak arra, hogy valamikor megbomlott egy intézményes, hatalmi, talán éppen isteni egység. Attól függ, ki milyen felekezethez tartozik.

„Szabad fordításban nyugodtan beszélhetünk megújulásról vagy újjászületésről, ahogy a Szentírásban is előttünk áll. Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Ez az istenképűség eltorzult, és mindaddig, amíg ez nem áll helyre harmonikus egységben, addig egy állandó és folytonos reformációról beszélhetünk. Isten egész lénye is ezt sugallja” – magyarázta a lelkipásztor. Kitért arra is, hogy Istennek örök és változhatatlan a szeretete, ami lényének valója, de ez a szeretet másként és másként jut kifejezésre a történelem folyamán. A megújulás mindig az egyénből nő ki, és azután gyűrűzik egy közösségbe. Jézus Krisztus, mint személy jött közénk a földre, és teljes volt Szentlélekkel és igazsággal. Őbenne helyreállt az istenképűség. Csak utána és általa jöhetett a keresztyénség, miután így szólt: >>Szükség néktek újonnan születnetek<< (Jn.3,7) De folytathatnánk a sort: Assisi Szent Ferencnek először magába kellett szállnia, hogy új alapokra helyezze az evangélium értelmezését, VII. Gergely pápának magáévá kellett tennie a cluny-i bencések új szellemiségét, hogy reformtörekvéseit véghezvihesse, Luthernek meg kellett tapasztalnia az isteni kegyelem villámtól is óvó, megtartó jóságát, hogy lelkiismereti szabadságában ki merjen állni ország és világ elé. Megújítani csak úgy lehet valamit, ha mi magunk megújultunk” – hangsúlyozta a lelkipásztor, aki szerint a forráshoz visszatalálni annyi, mint Istenre újból rálelni. Ez a reformáció pedig addig tart, míg Isten lesz mindenekben. A szeretetben újjászületett és Istenre rátalált ember másként néz családjára, egyházára és a más felekezetűekre, az idegenben is meglátja Isten gyermekét.

Hol van a te Istened?

– tette fel a kérdést a protestáns vasárnapi ünnepi istentiszteleten elhangzott igehirdetése során Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. Mint arról már beszámoltunk, a hagyományokhoz híven, október végén úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletre hívják meg a Csíki-medence református, unitárius és evangélikus felekezetű híveit a csíkszeredai református templomba. Az idei, múlt vasárnap megtartott rendezvénynek az unitáriusok voltak a házigazdái. Az egyházi méltóság prédikációjában kifejtette, Istent mindenütt lehet imádni, ha lélekben és igazságban keressük vele a találkozást. Majd felhívta a hívek figyelmét arra, hogy Isten és ember közé mi magunk vertünk éket, hiszen életünket a tudománynak, az értelemnek rendeltük alá, kizárva abból az isteni hitet. Véleménye szerint a bármennyire is hirdették folyamatosan, hogy a tudás hatalom, igazából csak akkor jelent gazdagságot életünkben, ha a szeretet energiájával van telítődve. Egyben kihangsúlyozta, a mindennapok alkalmat nyújtanak arra, hogy lelki és szellemi képességeink, értelmünk, szeretetünk, érzelmi akaratunk világának kiművelésével hirdessük: Isten világába tartozónak valljuk magunkat.