A piszkos kezek betegsége

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Emelkedett 2013 második felében a hepatitis A vírus által okozott megbetegedések száma Hargita megyében, és több sárgasággyanús esetet jeleztek az utóbbi időszakban is Csíkkozmásról. A szakemberek szerint az esetek gyakorisága nem aggasztó mértékű. A piszkos kezek betegségének is nevezett sárgaság ellen a higiénés szabályok betartásával lehet védekezni.

R. Kiss Edit

2014. január 28., 17:592014. január 28., 17:59

2014. január 28., 18:132014. január 28., 18:13

Év vége felé rendszeresen meg szokott emelkedni a hepatitis A vírus által okozott megbetegedések száma – mondta el Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője, akinél annak kapcsán érdeklődtünk, hogy úgy értesültünk, Csíkkozmáson az elmúlt időszakban több sárgaságos megbetegedés fordult elő. Az igazgató közölte, a településen tavaly összesen hét esetet jegyeztek (egyet októberben, hármat novemberben és hármat decemberben), idén eddig négy gyanú merült fel, de az utóbbiaknál még egyik esetben sem igazolták, hogy valóban hepatitis A vírus okozta a megbetegedést.

Ősszel fordul elő a legtöbb megbetegedés

A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság statisztikája szerint tavaly a megyében összesen 137 hepatitis A vírus által okozott megbetegedés volt, az esetek zöme pedig az év második felében, augusztustól decemberig. A népegészségügyi statisztika szerint 2012-ben egész évben csak huszonegy, egy évvel korábban pedig mindössze húsz sárgaságos eset fordult elő a megyében, 2010-ben azonban 131, 2009-ben pedig 156 esetet regisztráltak. A megbetegedések havi lebontása a múlt évhez hasonlóan az előző években is azt mutatja, hogy ősszel emelkedik meg az esetek száma.

„Nem aggasztó az esetek száma\"

Tar Gyöngyi kifejtette, bár az előző két évhez viszonyítva tavaly több volt a sárgaságos megbetegedés, 2009-hez és 2010-hez képest már nem kiugró az esetszám. Rámutatott ugyanakkor, hogy a vírus ciklikusságának megfelelő az, hogy a csíkkozmási megbetegedések több mint fele ősszel történt. A helyzetet összegezve Tar Gyöngyi azt mondta, nem aggasztó eddig a megbetegedések száma, az utóbbi időszak sárgasággyanús esetei Csíkkozmáson más-más háztartásokban fordultak elő, tehát nem áll fenn fertőzési góc.

Kézmosás minden esetben

A hepatitis A vírus által okozott akkut májgyulladást a piszkos kezek megbetegedésének is nevezik, mert a vírus a székletben ürül, és a nem megfelelő tisztálkodás következtében terjed a kezek révén – ismertette Tar Gyöngyi. Az A-típusú hepatitis által okozott megbetegedés általában hosszas kezeléssel gyógyul, és súlyosabb lefolyású esetek is előfordulnak. A védőoltás ellene nem kötelező, akkor szokták alkalmazni, ha járványos góc kialakulásának a gyanúja merül fel valahol. „Nagyon fontos megtanítani a gyerekeket arra, hogy szükséges a kézmosás minden vécéhasználat után, vagy például minden étkezés előtt, vagy mikor hazaérnek az iskolából” – hangsúlyozta. Tar Gyöngyi reményét fejezte ki, hogy az önkormányzati beruházások, pályázatok és a kaláka program révén is egyre több tanintézetben lesz folyóvíz, ami hozzájárul ahhoz, hogy idővel megfogyatkozzanak a sárgaságos esetek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés