
Fotó: Veres Nándor
Szeptember 16-áig kérelmezhetik a csíkszeredai érintettek, hogy várólistára kerüljenek az Országos Lakásügynökség (ANL) alapjából épült lakások bérlésére.
2016. szeptember 08., 19:142016. szeptember 08., 19:14
A jelentkezési iratcsomót a polgármesteri hivatal vagyonnyilvántartó, 103-as számú irodájában tehetik le, hétfőtől péntekig 9–13 óra között. Bővebb információkat a 0266-315120/119-es belső telefonszámon, vagy személyesen az említett irodában igényelhetnek.
A lakások elosztása a meglévő alapból történik, ezúttal a megüresedett lakásokat utalják ki. „A várólistára felkerült kérelmezők, akik ebben az évben nem jutottak lakáshoz, jogosultak lesznek az elkövetkező években is a meglévő lakásalap keretein belül, betartva az Országos Lakásügynökség (ANL) alapból épült lakások kiutalásának feltételeit és az új sorrendet” – olvasható a városháza felhívásában.
A feltételekről bővebben a városháza honlapján lehet tájékozódni.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!