A legtöbb diagnózis: lúdtalp és túlsúly

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint kétezer csíkszentimrei és környékbeli élt a lehetőséggel április 18–22. között, hogy Hargita Megye Tanácsa programja révén részt vegyen a szolnoki orvoscsoport szűrővizsgálatán – közölte a megyei tanács sajtószolgálata.

Székelyhon

2016. április 25., 11:032016. április 25., 11:03

A Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett tizenöt szakorvos és asszisztens az elmúlt hét folyamán végzett szűrővizsgálatokat az alcsíki községben. A vendégorvosok között volt fogorvos, neurológus, gyermekorvos, kardiológus, bőrgyógyász, gyógytornász, valamint szemész is. A jelentkezők először laboratóriumi vizsgálaton, testsúly-, magasság-, vérnyomásmérésen vehettek részt, majd csak utána irányították őket a szakorvosokhoz.

A páciensek közül sokan két-három szakorvosnál is megfordultak, az orvosok egymásnak átküldték a vizsgálatra jelentkezőket, ha szükségesnek találták – nyilatkozta Lőrincz Ambrus kardiológus, az orvoscsoport tagja. A szakorvosok csaknem 300 gyermeket vizsgáltak meg, akiknél nagyon sok mozgásszervi megbetegedést állapítottak meg. A vizsgált gyermekek több mint 90 százaléka lúdtalpas, ami Lőrincz Ambrus szerint a civilizációs körülményeknek – ma már nem járnak mezítláb, kevés a testnevelésóra stb. – a következménye. Emellett körülbelül 300 EKG-vizsgálatot végeztek – számolt be a sajtószolgálat. Megjelentek a megváltozott életmóddal összefüggő betegségek, mint a cukorbetegség, magas vérnyomás, nagyon sok a gyengénlátó, olyan is volt, aki nem hitte el, hogy neki szemüvegre van szüksége – hangzott el. Szomorú tapasztalat, hogy a neurológiai betegségekben szenvedő emberek nem ismerik a diagnózisukat, mert a leleteket csak román nyelven kapják meg a betegek,

Bognár Éva bőrgyógyász szakorvos elmondta, a vizsgált betegek között tíz bőrrákost, illetve négy lisztérzékenyt találtak. Megjegyezte, hogy egyre gyakoribb a lisztérzékenység. A felsoroltak mellett több esetben fedeztek fel anyajegy-elváltozást. A szakemberek arról is beszámoltak, hogy szinte mindegyik megvizsgált gyermeknél fedeztek fel rossz fogat, és majd’ minden lakost túlsúlyosnak találtak. Utóbbira azt a receptet ajánlották, hogy hetente legalább háromszor menjenek táncházba, és ott ropják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés