A legnagyobb kincs a gyermek

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A Csíki Anyák Egyesülete május 6-10. között idén is megszervezte az Édesanyák Hete rendezvénysorozatot. Ennek részeként pénteken közös sétát tettek a Millenniumi templom udvarához, hogy megemlékezzenek az Anyaság szobornál.

Iochom Zsolt

2014. május 09., 19:362014. május 09., 19:36

2014. május 09., 21:292014. május 09., 21:29

A tavalyi évben, Mindenszentek napján az elhunyt kisdedek emlékére avatták fel a Bara Barnabás szobrászművész által készített terrakottát, amely a kisdedet ölében tartó édesanyát ábrázolja. Bíró Jutka ötletét felkarolta a Csíki Anyák Egyesülete, valamint Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia esperese, aki a templom udvarán helyet biztosított az emlékműnek. Így Csíkszeredában lett egy hely, ahol azokra a kisbabákra emlékeznek, akiket szülés közben, pár napos korukban vagy koraszülés miatt veszítettek el a szüleik.

A pénteki megemlékezésre kilátogató édesanyákat Darvas-Kozma József esperes-plébános köszöntötte, az édesanyák szerepének fontosságára hívva fel a figyelmet. „Az anyai hivatás Istentől van, ez a nők kiváltsága. Az édesanyák az életnek a bölcsői, ők az élet hordozói és nevelői” – hangsúlyozta beszédében.

Megítélése szerint kétféleképpen lehet valaki édesanya: fizikailag és lelkileg. Imájában megemlékezett azon édesanyák fájdalmára, akik elvesztették magzatukat, gyermeküket. „Ez a hely figyelmeztet arra, hogy az életben a legnagyobb érték és kincs a gyermek” – mutatott rá Darvas-Kozma. Ezt követően Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének vezetője a jelenlévőkkel közösen elhelyezték az emlékezés virágait, majd egy-egy szál gyertyát gyújtottak az elhunyt kisdedek emlékére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés