A kultúra az egyik legfontosabb erőforrássá válik

„Ki beszél itt krízisről? Mindenki. De látjuk-e az esélyeket, melyeket épp a krízis nyit meg előttünk? Létezik-e fejlődés krízis nélkül? Nem, nem létezik – így szól a hiteles válasz! Csak növekedés létezik, és ha az megtorpan, máris eléggé félrevezető módon, krízisről beszélünk” – véli Kiss Ulrich, aki Berlinben született 1945-ben, és hatévesen az iskolában tanult meg magyarul, amikor diplomata édesapját hazarendelték Magyarországra. Egy németországi magyar gimnáziumban érettségizett, majd Belgiumban végzett, mint közgazdász. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ahol megerősítést nyer a papi hivatása, de csak húsz évvel később, 1988-ban lépett a jezsuita rendbe, addig menedzser volt a kozmetikai iparban, Párizsban.

Kiss Ulrich csíkszeredai előadásában a többi között rámutatott arra, hogy az emberek, a társadalom folyamatosan kríziseket gyárt, a létrehozott rendszerekben halmozottan jelenik meg a válság, amihez nagyban hozzájárul a társadalmi nevelés, oktatás. Az iskolai rendszerben megölik a kreativitást, önző, individualista fiatalokat nevelnek. A krízis a fejekben alakul ki, az emberek ellenállnak a változásnak, az új felé nem nyílnak meg, mindenáron meg akarják őrizni a régit.

A jezsuita atya megjegyezte, a gazdaságot három tényező határozza meg: a demográfia (mennyire képes egy adott nemzet reprodukálni önmagát pozitív értelemben), az iskolázottsági szint (jó iskolarendszer), valamint az egészségügy. Ezek stratégiai fontosságúak, minden más mellékes. Egy értelmes, intelligens, ráadásul szellemi korlátok által nem rendszabályozott népesség a számarányán felüli, többszörös cselekvésre képes – nyomatékosította Kiss Ulrich. Útmutatásként hozzáfűzte: a fejünkben lévő korlátokat át kell ugrani. A globalizációs folyamatok ellenére a kultúra az egyik legfontosabb erőforrás, stratégiai ágazat lesz, a legnagyobb baj akkor van, ha önként és dalolva lemondunk saját kulturális kincseinkről.