
Fotó: Mihály László
Második alkalommal szervezik meg a Csíki Magbörzét március 8-án Csíkszeredában. A 7határ erdélyi gazdaportál és a Sapientia EMTE közös rendezvényén a szakmai programmal egybekötött találkozón az előadások mellett a jelenlévők a magukkal hozott zöldségek és virágok magvait csereberélhetik – tájékoztatott Mihály László, az említett portál igazgatója.
2014. március 06., 16:152014. március 06., 16:15
2014. március 06., 17:022014. március 06., 17:02
A közleményből megtudhatjuk, a rendezvény célja a háztáji kertészek számára lehetőséget biztosítani arra, hogy a veteményesük egy-egy kedvenc magját másokkal is megosszák, ugyanakkor bővítsék, diverzifikálják saját veteményesük felhozatalát, kínálatát. Akik eddig nem kertészkedtek, azoknak is lehetőségük lesz, hogy gyakorló kertészektől hallják, hogyan érdemes kertet tervezni vagy éppen miért fontos a jól kiválasztott mag. Ha már kedvet kaptak hozzá, bevált, kipróbált magokkal ültethetik be veteményesüket.
A magok csereberéje mellett – az előző évi rendezvényhez hasonlóan – idén is több szakmai előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Mara Gyöngyvér a szántóföldi vegyszerhasználat környezeti hatásáról tart előadást. Máthé Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa gyakorló csíki kertészként beszél saját kertészeti tapasztalatairól, és a palántanevelés trükkjeit is megosztja a hallgatósággal.
Akik az előző években fogtak magokat, azok már tudják, mennyi odafigyeléssel, törődéssel jár ez a munkafolyamat. Arról, hogy milyen „utakon” járnak a paraszti, a hibrid és a génmanipulált magok, Pakot Mónika, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány munkatársa tart előadást.
A magbörzén bemutatkozik a kolozsvári Eco Ruralis Egyesület, amely immár négy éve foglalkozik a hagyományos magokkal. A gondozásukban álló kertjükben a háztáji gazdaságokból felkutatott és összegyűjtött hagyományos zöldségek magjaiból készítettek gyűjteményt, zöldséget termelnek magszaporítás céljával. Az egyesületet képviselő Szőcs-Boruss Miklós Attila a szervezet által kiadott magkatalógust is bemutatja.
Az idei rendezvény keretében Macalik Ernő biológus magokról készült makrofotóiból is kiállítás nyílik.
Az eseményre minden érdeklődőt várnak a szervezők, akik azt szeretnék, hogy minél többen hozzanak magukkal a tavalyi év folyamán begyűjtött zöldség- és virágmagokból. A 9 órakor kezdődő előadásokat a csíkszeredai Sapientia egyetemen tartják, a magbörze 11.30-kor kezdődik, a napot a tárlatmegnyitó zárja.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!