A hét kultúrházas önkormányzat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Csíkszentgyörgy községben közel öt esztendeje kezdték el az önkormányzati tulajdonban lévő kultúrotthonok felújítását. Pottyondon, Csíkménaságon, Ménaságújfaluban, Csíkszentgyörgyön, Kotormányban, Csinódon a meglévőt újították fel és modernizálták, Egerszéken pedig újat építettek.

Létai Tibor

2012. szeptember 11., 16:542012. szeptember 11., 16:54

2012. szeptember 11., 18:202012. szeptember 11., 18:20


„Egy falusi közösség életében jelentős szerepet játszik a kultúrotthon, ahol fontos események lakodalmak, előadások, ünnepségek, bálok, torok zajlanak, összetartva a közösséget” – fogalmazott György József, Csíkszentgyörgy polgármestere. Elmondta: a község művelődési házainak felújítása 2007-ben kezdődött el a csíkmenaságival, és idén fejeződött be a csinódival. A költségeket önkormányzati, illetve megyei támogatásból finanszírozták, ugyanakkor a kotormányi kultúrotthon felújításában jelentős szerepet vállalt a csíkbánkfalvi közbirtokosság.

Mint megtudtuk, a község számára nagyon fontos megvalósítást jelent a csinódi és az egerszéki kultúrház. Előbbi településen felújították és modernizálták a már meglévőt, utóbbi helyen pedig egy teljesen új ingatlant kellett építtetni, viszont a két falu közössége lelkesen és odaadóan támogatta az önkormányzatot a kivitelezésben. A hét kultúrotthon mindegyike megfelel a modern elvárásoknak. A menasági és a szentgyörgyi épületekbe központi fűtést vezettek be, a többit kályhával fűtik, ugyanakkor mindegyikben mellékhelyiséget alakítottak ki, a nyílászárókat kicserélték, színpadokat építettek, konyhákat hoztak létre, így teljes felszereltséggel szolgálhatják a helyi közösségeket az élet fontos pillanataiban.

Az elöljáró hangsúlyozta: az épületek hosszú távú állagmegőrzése érdekében mindenütt a megfelelő gondnokot bízták meg a felügyelettel. A szentgyörgyi kultúrházban hozták létre a községi könyvtárat új bútorzattal és olvasóteremmel, ugyanitt lesz négy számítógép világhálós hozzáféréssel. A könyvtárat az ősszel ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják rendeltetésének – jegyezte meg György József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés