A gazdák körmére éghet a gyertya

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem sietik el a Hargita megyei szarvasmarhatartó gazdák az úgynevezett kiegészítő támogatásra vonatkozó kérelmek leadását. Kevéssel több mint két héttel a határidő lejárta előtt a várt igénylések mintegy negyede érkezett be a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Hargita megyei központjába. Az illetékesek felhívják az érintettek figyelmét, ne hagyják utolsó pillanatra a kérelmek benyújtását.

Rédai Botond

2013. október 08., 18:132013. október 08., 18:13

2013. október 09., 15:052013. október 09., 15:05

„Lehetne jobb is a mozgás. Mintegy 1600 kérelmet iktattunk beszélgetésünk pillanatáig\" – számolt be portálunknak Lázár István. Az APIA munkatársa elmondta, közel hétezer kérés leadására számítanak. „Hogy pontosan mennyi lesz, nehéz megítélni, hiszen a korábbiakhoz képest változtak a feltételek\" – magyarázta az illetékes.

Mint ismeretes, a húságazat és a tejtermelők támogatására a gazdák azon állataik után jogosultak, amelyek 2013. január 31-én hivatalosan a tulajdonukban voltak. Az új jogszabályok értelmében húsmarha-támogatásra csak azok a gazdák tehetik le igényléseiket, akik legkevesebb három, 16 hónapnál idősebb állatot tartanak, és állataik be vannak jegyezve az állatorvosi adatbázisba. A felnőtt állatok mellett a kérelembe bekerülhetnek azok a bejegyzett fiatal üszők és bikák is, amelyek idősebbek hét hónaposnál. „A felnőtt állatok létszáma kizáró jellegű. Akinek kevesebb van háromnál, nem jogosult a támogatásra\" – jelentette ki Lázár.

Hozzátette, a tejtermelők támogatására azok a gazdák jogosultak, akiknek az állatorvosi adatbázisban létező farmjuk van, a 2012–13-as kvótaévben szerepeltek a nyilvántartásban, és arra az évre tudnak bizonyítani egy legkevesebb háromezer kilós tejtermelést. „Ebben az esetben nem a tejkvóta számít, hanem a feldolgozónak leadott tejmennyiség\" – hívta fel a figyelmet az illetékes. Lázár szerint jó lenne, ha nem az utolsó percre hagynák az ügyintézést a gazdák, hiszen újdonságként ezúttal az APIA nyilvántartásában szereplő állattartó egyesület által kibocsátott, tagságot igazoló bizonylatot is fel kell mutatni, aminek beszerzése akár időigényes is lehet. Hargita megyéből egyébként három szakmai szervezet szerepel az említett nyilvántartásban: a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, a gyergyósalamási szarvasmarhatartók egyesülete, illetve a Hargita Megyei Szarvasmarhatartók Egyesülete.

Márton: gördülékeny a bizonylatok kiadása

„A mi esetünkben gördülékenyen zajlik a bizonylatok kiállítása, nincsenek fennakadások\" – tudtuk meg Márton Istvántól. A Hargita Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke kifejtette, folyamatosan érkeznek hozzuk az ez irányú igénylések, olyan nap is van, hogy háromszáz bizonylatot állítanak ki. Mártontól megtudtuk, az általa vezetett megyei egyesületet hatvannégy szakmai szövetség alapította 1999-ben, ehhez az utóbbi időben további kilenc csatlakozott. „Úgy vélem, a megyei egyesülethez csatlakozó szakmai szervezetek száma meg fogja haladni a nyolcvanat\" – emelte ki az elnök. Az érintettek egyébként a megyeháza 244-es irodájában igényelhetik a szóban forgó bizonylatokat hétköznapokon 8–16 óra között. A nemzeti kiegészítő támogatás igénylésének határideje október 28.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés