A bátorság, a meg nem alkuvás jelképe a madéfalvi veszedelem

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

170 millió forinttal – közel 2,5 millió lejjel – támogatja a madéfalvi Siculicidium-kápolna megépítésének befejezését a magyar kormány – jelentette be Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója a madéfalvi veszedelem 253. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen Madéfalván.

Szabó Kamilla-Mária

2017. január 07., 17:482017. január 07., 17:48

2017. január 08., 19:482017. január 08., 19:48

A hideg ellenére is szép számmal gyűltek össze résztvevők a madéfalvi veszedelem 253. évfordulója alkalmából rendezett szombati megemlékezésen.

A délelőtti szentmise után a Siculicidium-emlékműnél elsőként Szentes Csaba, a helyi RMDSZ szervezet elnöke szólt az összegyűltekhez. Beszédében kiemelte, a 253 éve történt vérengzést túlélt férfiakat fogdába vitték, meghurcolták, míg mások inkább elmenekültek. Másnaptól az elmenekülteknek szülőföldjüktől távol kellett otthont teremteniük, az itthon maradottaknak pedig újra kellett építeniük közösségüket.

„Ez az építő erő, azóta is erősödik nemzetünkben, ugyanakkor a romboló erő is mások életében. Jött a két világháború, amikor újra a lángok martalékává vált otthonunk, majd a »megdicsőült« kommunizmus, amikor házat, munkát és fizetést ugyan adtak, de a legfontosabbat ölték ki belőlünk, az érzést, a lélek fogalmát” – mutatott rá az elöljáró. Meglátása szerint, hőseink minden eddigi megpróbáltatása ellenére az utódokra is hasonló sors vár, habár ők nem arra vágynak. Végezetül rámutatott, ahogyan a negyed évezrede történt vérengzés után az ősök újraépítették közösségüket – amelyet a mindenkori rendszerek kiszipolyoztak –, úgy a mai embereknek sem lehet más élethivatása, mint ismét értéket adni mindennek, amit mások értéktelennek minősítenek.

Csibi Krisztina ünnepi gondolatait azzal indította, hogy nemcsak a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Magyarság Házának nevében vesz részt az eseményen, hanem mint a madéfalvi veszedelem következtében elmenekült több ezer család egyik leszármazottjaként is. Kiemelte, a székely lélek erős és összetartó.

„Madéfalva ezt is üzeni számunkra: minden veszedelem ellenére élnek még a székelyek, minden történelmi tragédia dacára a magyarság képes volt megmaradni. Az erős összetartozás-tudat, a múlt számon tartása, az emlékezés, a közösség mentett meg minket eddig is”. Továbbá hangsúlyozta, most ennél többre van szükség, a közösségi lét felvállalására, szerepvállalásra, hogy felelősnek érezzük magunkat embertársaink iránt. Ennek a munkának támogatásaként tolmácsolta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét, és bejelentette, hogy a Siculicidium-kápolna befejezéséhez az államtitkárság az alapkezelő közreműködése révén 170 millió forint –közel 2,5 millió lej – támogatást nyújt.

Ezt követően Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja kapott szót, aki azt fejtegette, hogy mit üzen a múlt a mai emberek számára. Megközelítésében a múlt mindig azt üzeni, amit tanulni szeretnénk belőle: a madéfalvi veszedelem kapcsán tehát a bátorságot, a helytállást, a meg nem alkuvást, a jogokért folytatott küzdelmet. Továbbá azt is, hogy felelősek vagyunk egymásért és a világért, mivel kezünkben tartjuk nemzetünk sorsát, most kell értéket mutatni a következő generációk számára.

„A múlt azt is jelenti, hogy mi székelyek és magyarok, anyaországiak és külhoniak, mindenfajta veszedelemmel szemben csupán magunkra, egymásra számíthatunk. A minket megillető jogokat csak mi vívhatjuk ki. A számunkra méltó jobb sorsot csak mi alakíthatjuk” – nyomatékosított. Kiemelte, ehhez következetes kitartó munkára van szükség, hiszen ma is számos veszedelem fenyeget. Majd mintegy felhívásként összegezte: összefogásra van szükség magyar és magyar között, hiszen nincs erős Magyarország erős határon túli közösségek nélkül, ahogyan a határon túli közösségek sem lehetnek erősek az anyaország nélkül. Ehhez pedig ki kell állni a szimbólumainkért, az értékeink és jogaink mellett.

Végezetül Tánczos Barna, RMDSZ-es szenátor köszöntötte az összegyűlteket, emlékeztetve őket, hogy a magyarok legtöbb ünnepe nem dicsőséges történetekhez, hanem sokkal inkább a veszteségekhez kapcsolódik, amelyek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy a térdre kényszerítések után századszor is felálltunk. Ahogyan 253 éve úgy ma is nagyhatalmak játszanak népek, nemzetek sorsával. S ahogyan a székelyek akkor is, sajátos értékrendjük miatt, a hadba vonulásukhoz magyar tisztet, magyar vezényszót kértek, más zászlót, más uniformist, úgy ma is ugyanezt kéri a székely nép: amellett hogy román állampolgárok, hagyják, hogy saját dolgaikat maguk rendezhessék – tisztázta a politikus. Mint fogalmazott, habár ma nem ágyúval lőnek közénk, mégis vannak olyan sérelmeink, amelyek legalább annyira fájnak mint a golyó ejtette sebek – hiszen rendszeresen lőnek közénk az állandó feljelentésekkel, vezető politikusi nyilatkozatokkal, televíziós műsorokkal.

A beszédeket követően Bartalus Zoltán helyi plébános megáldotta az összegyűlteket, akik azt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit. Este a helyi közösségi házban folytatódik a rendezvény, helyi hagyományőrző csoportok kulturális műsorát tekintik meg az érdeklődők.

Kelemen: szabadság nélkül nincsenek kisebbségi jogok

„Szabadság nélkül nincs semmi! Nincsenek kisebbségi jogok, nincsen kiszámíthatóság, nincsen emberhez méltó élet! A szabadságra kell gondolni mindig, és nem szabad félni!” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunort, a szövetség elnökét. „Amikor történelmi eseményeket, tragédiákat idézünk fel, mindig arra gondolunk – és azt próbáljuk megfogalmazni –, hogy nem térhetünk vissza egy olyan időszakba, amikor ártatlan embereket, védtelen embereket valamilyen hatalomnak az érdekében vagy nevében lemészárolnak. Ma, 27 évvel a diktatúra bukása után is azt mondjuk, hogy nem jöhet el egy olyan idő, amikor bárkinek azért kell szenvednie, mert egy hatalom érdeke úgy kívánja, hogy egy népet, egy közösséget elnyomjon” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a tömeggyilkosságra és népirtásra nem lehet és nem is szabad enyhítőbb kifejezést találni. „Az, ami a január 7-i hajnalban történt Madéfalván, egyszerű tömeggyilkosság és népirtás volt. Egyetlen korban sem elfogadható gyermekeket, asszonyokat, ártatlan embereket lemészárolni” – tette hozzá.

Kelemen Hunor úgy véli: minden, a madéfalvi veszedelem évfordulójához hasonló megemlékezésnek a szabadságról, a szabadság-szeretetről kell szólnia. „Nekünk azt kell hangsúlyozni ilyenkor is, hogy szabadság nélkül nincs semmi. Ez az állítás minket, nemzeti kisebbségeket különösen érint egy olyan korban – alig 27 évvel a diktatúra bukását követően –, amikor sokan kétségbe vonják a szabadságnak az ideáját. Szabadság nélkül nincsenek kisebbségi jogok, nincsen kiszámíthatóság, nincsen emberhez méltó élet” – idézte az RMDSZ közleménye Kelement.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés