
A következő hat évre, az Európai Unióban érvényes Közös Agrárpolitika (KAP) ismertetése és népszerűsítése, illetve a biodiverzitásban nagy szerepet játszó, úgynevezett „fás legelők” megmentése a célja annak a környezetvédelmi projektnek, amelyet pénteken mutattak be Csíkszeredában. A PACINFO című pályázat a mezőgazdaság társadalmi-környezetvédelmi szerepéről szól a hátrányos helyzetű hegyvidéki régiókban.
2014. augusztus 31., 13:552014. augusztus 31., 13:55
2014. augusztus 31., 14:112014. augusztus 31., 14:11
Mint azt Szép Róberttől, a Környezetvédelmi Őrség helyettes vezetőjétől a sajtótájékoztatón megtudtuk, ez az egyetlen ilyen jellegű projekt Romániában, megvalósítója a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség partnerségben további 15 megyei intézménnyel. „Célja többek között előkészíteni több más olyan projektet, amelyek a későbbiekben akár beruházásokként is megvalósulhatnak. Mindezek mellett természetesen a KAP népszerűsítése is a feladatok közé tartozik” – magyarázta az illetékes.
Az értelmetlen legelőtakarítások megállítása
Mint azt az igazgató hangsúlyozta, a projekt egyik hangsúlyos része a biodiverzitás szempontjából rendkívül fontos „fás legelők” megmentése. „Azokról a még nem beerdősödött legelőkről van szó, amelyek a területalapú támogatások folyósításának kezdetétől, a rendkívül szigorú szabályozások miatt, eltűnőfélben vannak” – magyarázta az intézményvezető. Mint kifejtette, ennek érdekében a jelenlegi törvények módosítását is kezdeményezni fogják. „Nagy eredményt jelentene, ha a projekt hatásaként a törvénykezésben megjelenne a fás legelők fogalom, kapaszkodót adva ezáltal a további lépésekhez” – jelentette ki Szép.
A Park Hotelben megtartott sajtótájékoztatón szintén jelen levő Tánczos Barna szenátor úgy fogalmazott, a szóban forgó fás típusú legelőket évtizedek alatt tudatosan hozták létre a gazdák, hiszen úgy a biodiverzitás, mint a legeltetés szempontjából rendkívül hasznosnak bizonyultak. „Most pedig ezek a területek fokozatosan mennek tönkre és tűnnek el. Ezek megmentése óriási kihívás szakembereknek, gazdáknak egyaránt” – magyarázta a politikus. A szenátor úgy vélte, mindezek mellett az említett projekt azért is fontos, mert közelebb hozza a KAP-ot a gazdákhoz, megérthetővé teszi azt számukra, egyúttal értékes információkkal látva el őket.
Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója arról számolt be, hogy a júniusban elindított PACINFO projekt futamideje tizenkét hónap, az uniós pályázat értéke pedig 306.105 euró, ennek ötven százalékos önrészét a környezetvédelmi minisztérium biztosítja. Az illetékes azt is elmondta, a projekt része a hagyományos termék népszerűsítése is, ezt többek között különböző vásárok formájában képzelik el.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!