
Fotó: Gábos Albin
„A Csíksomlyóról készült régi képek által betekintést nyerhetünk e szakrális tér lelkiségébe, titkába” – jellemezte Urbán Erik ferences tartományfőnök a Csíksomlyó mint szakrális tér című fotóalbumot. A kiadványról kedden Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán beszélgettek annak szerzői. Ezzel párhuzamosan egy kiállítást is nyílt a fotókból, amelyeket kinagyított formátumban az elkövetkező hónapokban a konzulátus falain lehet megtekinteni.
2019. június 11., 20:212019. június 11., 20:21
2019. június 11., 20:332019. június 11., 20:33
Balog László, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME) vezetője, a Csíksomlyóról szóló fotóalbum egyik szerzője elmondta, Csíksomlyó ünnepi és hétköznapi helyzeteit rögzítő felvételeket egyaránt megjelenítettek a kiadványukban, amellyel igyekeztek megmutatni Csíksomlyó ezer arcát. Úgy válogatták össze a régi képeket, üdvözlőlapokat, hogy egyfajta időutazásban is részesítsék az olvasót, másrészt a legszebb alkotások is helyet kapjanak benne, illetve fontos szempont volt az is, hogy történelmi eseményeket is megmutassanak.
„Ezt a fotóalbumot a hit hozta létre” – fogalmazott Vízi Balázs, a Petőfi36 projekt menedzsere, hiszen mint magyarázta, utolsó percig nem adták fel, amíg végül sikerült finanszírozást szerezniük rá.
Urbán Erik ferences tartományfőnök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a téma kapcsán arról beszélt, hogy a zarándokhelyet kijelölheti az ember, de a kegyhelyet az Isten jelöli ki az ember számára, és Csíksomlyó ősi kegyhelynek számít. IV. Jenő pápa 1444-ben említi bullájában Csíksomlyót, ahová búcsút engedélyez. „Amint végiglapozzuk ezt a fotóalbumot, olyan események elevenednek meg bennünk, amelyeknek nem voltunk részesei, de érzelmeket váltanak ki mégis belőlünk. A Csíksomlyóról készült képek által betekintést nyerhetünk e szakrális tér lelkiségébe, titkába” – jellemezte a kiadványt Urbán Erik.
Fotó: Gábos Albin
Mint megtudtuk Molnár Attila fotótörténésztől, a kiadvány másik szerzőjétől, hogy több mint 300 fotót sikerült összegyűjteniük. Csak egy 76 képből álló válogatást tudtak ebbe a fotóalbumba megjeleníteni, ezért azt tervezik, hogy egy reprezentatív kötetet is összeállítanak a későbbiekben a gyűjteményből. Amint tudományosan feldolgozzák, akkor azt a ferencesek részére bocsájtják.
A Csíksomlyó mint szakrális tér című fotóalbum egyébként négynyelvű: magyar, román, olasz és angol nyelven jelenítettek meg a képek alatt egy-egy idézetet imákból, búcsús énekekből, magyar versekből.
Fotó: Gábos Albin
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
szóljon hozzá!