Csíknak a két százalékot!

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Tizenkét, a csíki adófizetők kétszázalékos felajánlásaira pályázó civil szervezet jelentkezett a Csíki Hírlap, a Székelyhon.ro hírportál, a Zöld SzékelyFöld Egyesület és a Polgár-Társ Alapítvány közös kampánya keretében. A szervezeteket bemutatjuk a Csíki Hírlap mellékletében, és Civil Bazár keretében is találkozhatnak velük az érdeklődők.

Kovács Attila

2011. március 16., 12:492011. március 16., 12:49

2011. március 16., 14:232011. március 16., 14:23



Korábban is volt Civil Bazár a Petőfi utcában

A kampány segítségével a csíki civil szervezetek támogatására szeretnénk buzdítani a csíki adófizetőket. Közösségi célokat szolgáló civil szervezeteket kerestünk, akiknek volt tevékenységük az elmúlt évben, és arról is beszámolnak, mire költötték a tavalyi, illetve mire költenék az idei felajánlásokat. Részvételi feltételként egy nevezési űrlap kitöltését jelöltük meg – itt kellett bemutatni a szervezeteket, megvalósításaikat és terveiket. A beküldött nevezési lapok értékelése alapján tizenkét civil szervezet vesz részt idén ebben a kampányban, közülük többen már az elmúlt években is jelentkeztek. A résztvevők: a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas, a Hargita Öko Alpin Klub, a Hargitai Bélyeggyűjtők Egyesülete, a Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány, a Polgár-Társ Alapítvány, a Pro Animalia Egyesület, a Prosperitas Vitae Egyesület, az Üvegcsontú Betegekért Egyesület, a Varga Károly Fafaragó Egyesület és a Zöld SzékelyFöld Egyesület.

A nevezési űrlapok alapján kiválasztott szervezetek bemutatkozói megtekinthetőek lesznek a Csíki Hírlap április 8-án megjelenő civil mellékletében, illetve a Székelyhon.ro hírportálon, valamint a www.zoldszekely.ro honlapon. Április 9-én 9 és 18 óra között Civil Bazárt szervezünk a csíkszeredai Petőfi utcában, a megszokott helyszínen, a Tulipán Áruház közelében, ahol a szervezetek „testközelben” is bemutatkozhatnak az érdeklődőknek. Itt lehetőség adódik kitölteni és leadni a felajánláshoz szükséges űrlapokat. Az ez alkalommal kitöltött űrlapot leadó személyek egy ingyenes belépőt kapnak az április 29-én megrendezésre kerülő Szomszédnéni Produkciós Iroda előadására.

Nem kerül semmibe a felajánlás

Jó tudni, hogy a két százalék felajánlása – amelynek határideje május 15. – nem kerül semmibe az adófizetőknek, viszont ha nem teszik meg, akkor az államkincstárt gyarapítja ez a pénz ahelyett, hogy itt maradna. A felajánláshoz a magánszemélyek, alkalmazottak a 230-as formanyomtatványt használhatják, míg az egyéni vállalkozók a 200-as nyomtatvány megfelelő részébe kell beírják a támogatni kívánt szervezet adatait.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés