
Fotó: Kristo Robert
Autót akartak feltörni, de mivel e szándékuk meghiúsult, bosszúból a település polgármesterére és két kollégájára támadt rá egy roma csoport hétfőn éjszaka Csíkmadarason. Bántódása senkinek nem esett, a rendőrség négy roma fiatalt azonosított és bírságolt meg.
2010. február 02., 14:242010. február 02., 14:24
2010. február 02., 15:142010. február 02., 15:14
Fotó: Kristo Robert
Bíró László madarasi polgármester elmesélte, hétfőn nem sokkal éjfél előtt hívta fel az egyik kollégája, és elmesélte, szemtanúja volt, amint egy parkoló autót két roma próbál feltörni. Riasztotta a polgármestert és a rendőrséget, eközben a tetten ért személyek betértek a közeli lokálba, innen viszont a bent tartózkodók már a rendőrség megjelenéséig nem engedték ki. A helyi rendőrök igazoltatták a fiatalokat, majd azzal engedték őket haza, hogy kedden a rendőrségen kell jelentkezniük.
„Mi az autó tulajdonosával, és a rendőrséget riasztó személlyel hazafele indultunk – szomszédok vagyunk –, de amint a kapu elé értünk, arra lettünk figyelmesek, hogy közeledik egy szekér, különböző szerszámokkal felfegyverkezett romákkal. Közülük egy roma egy szerszámmal felém is ütött, majd elmenekültek” – elevenítette fe a történteket Bíró, akinek nem esett bántódása. Ezt követően már a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség gyorsreagálású egysége és a csendőrség szállt ki a településre, rövid időn belül pedig négy roma származású személyt azonosítottak, így az autó feltörésen tetten ért illetőt, valamint a támadó társait, köztük egy domokosi romát.
„Fontos volt a hétfő éjszakai rendőrségi akció, mert az elmúlt hónapban négy betörés is volt a településen, feltételezhetően ebben a romák keze is benne volt. De nem az első alkalom az sem, hogy a romák miatt kijött a rendőrség. Válságos időszakban élünk, munkahely nincs, pénz nincs, nagy a család, és enni kell, ez a helyzet pedig garázdálkodást, lopást idéz elő” – magyarázta Bíró, aki szeretné, ha az ügy nem váltana ki a helybéliekben közfelháborodást, ha megmaradna a nyugalom. „Mi tesszük a dolgunkat, és meg is lesz az eredménye. Nagy türelem kell ahhoz, hogy amilyen kalappal köszönnek, ne olyannal fogadjuk” – fűzte hozzá a polgármester.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!