
Patthelyzet alakulhat ki, ami senkinek sem jó, hiszen az idei szezonban nem lesz üzemeltetve a sípálya
Fotó: Székelyhon
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
2026. november 04., 07:452026. november 04., 07:45
Egyre többen beszélnek arról, hogy huszonhárom év után idén elmaradhat a szervezett síszezon a Madarasi Hargitán, hiszen jogi vitába keveredett a területeket bérbeadó Kápolnásfalvi Közbirtokossági Egyesület, illetve a sípályák üzemeltetője, azaz a Bagolykő kft.
Az egymásnak feszülést az okozta, hogy
A helyzetet szinte teljesen másképp látják a nekünk nyilatkozó felek.
Huszonhárom évvel ezelőtt, 2003-ban bérelte ki a Madarasi Hargitán lévő sípályákat a Bagolykő Kft., amikor
– idézte fel a Székelyhonnak Both Lajos közbirtokossági elnök. Ő úgy véli, hogy finoman szólva is megkérdőjelezhető volt az említett dokumentum jogszerűsége, hiszen nem volt kellőképpen előkészítve a döntés, ráadásul számos olyan kedvező feltételt biztosított a bérlő számára, amelynek a kárát éppen a közbirtokosság látta. Egyebek mellett tudni kell – fejtette ki –, hogy
A szerződésben viszont feltételként szerepelt, hogy a tulajdonosok sehol máshol nem adhatnak bérbe területet természetes vagy jogi személyeknek, akik hasonló vállalkozást indítanának.
Fotó: Székelyhon
„Gyakorlatilag egy Kápolnásfalu mellett lévő területrészt sem adhattunk volna bérbe, ha esetleg valaki ott létesített volna sípályát” – magyarázta a közbirtokossági elnök.
Egyebek mellett ezeket a tényeket vették figyelembe, amikor 2016-ban a tagokat bevonva felülbírálták a korábbi közbirtokossági döntést, és egy új, a korábban észlelt rendellenességeket kijavító, ezúttal tíz évig érvényes szerződést kínáltak a bérlőnek. A dokumentumot mindkét fél aláírta, ám
Both Lajos rámutatott, az évek során folyamatosan éleződött a vita a bérlőjükkel, amelynek oka többnyire a pénz volt. Példaként említette, hogy a bérleti szerződés szerint
„Bár nagyjából évi 150-200 eurós korrekcióról volt szó a teljes területre vonatkozóan, olyan helyzetbe is kerültünk, amikor tavasztól őszig vitatkoztunk, hogy jogosan kérjük-e azt a pénzt” – emlékeztetett.
Fotó: Székelyhon
A közbirtokosság tagjainak az sem tetszett, hogy meglátásuk szerint folyamatosan nőtt a bérlő által használt terület, ám azért senki sem fizetett pluszban. A parkolórész használatáért például 2023-ig egyáltalán nem kapott pénzt a tulajdonos, vagyis a bérlő a 2016-os szerződésben foglalt 7,61 hektár helyett 9,2 hektárt használt. Szerencsére azonban sikerült szerződést módosítani.
Aztán idén jelezte egy székelyudvarhelyi és négy kápolnásfalvi illető (utóbbiak a helyi közbirtokosság tagjai), hogy
– közölte Both. Ez tetszett a vitákba már belefáradt közbirtokossági tagoknak, akik határozatot hoztak az új elképzelésekről. Láttak is megoldást a váltásra, mivel december 23-án lejár a Bagolykő Kft. bérleti szerződése. Döntésüket közölték is a bérlővel, ami újabb feszültséget szült.
A Bagolykő kft. tulajdonosai egyértelművé tették, hogy nem szeretnék önként elhagyni helyszínt, ráadásul az sem mindegy, hogy
Egyelőre egyik sem történt meg – az idő pedig egyre sürget, a Madarasi Hargitán ugyanis már lehavazott.
Azt Both Lajos is elismerte, hogy a sífelvonók elbontása miatt évekig megszűnhet a sízés a Madarasi Hargitán, hiszen
Közölte: számukra is fontos a sízési lehetőségek folyamatos biztosítása, hiszen abból nem csak a szállásadók és vendéglátósok, de a teljes közösség profitál. Éppen ezért ajánlották fel a jelenlegi bérlőnek az új szerződést, amelyben december 23-hoz képest további 100 napig zavartalanul végezhetnék a tevékenységüket az idei szezonban.
Fotó: Székelyhon
Van azonban egy lényeges részlet a dokumentumban, mégpedig az, hogy a
Ezzel és néhány más ponttal nem értettek egyet a Bagolykő tulajdonosai, így most patthelyzet alakult ki.
Both közölte, hogy időközben egy pert is indított ellenük a bérlő, amelyben követeli, hogy hozzák nyilvánosságra az esetleges új üzemeltetők által tett ajánlatot. Szerinte ezt csak akkor kéne megtegyék, ha nem biztosítanának előbérleti jogot a cégnek – ők pedig biztosítják ezt, de csak három hónapos időszakra.
– nyomatékosított a közbirtokosság elnöke.
Bartók Bélát, a Bagolykő kft. egyik tulajdonosát is elértük, az ő álláspontját is meghallgattuk. Ő is visszatért a múltba és rámutatott: 2003-ban még rendezetlen volt a területek tulajdonjoga a Madarasi Hargitán, gyakorlatilag perek zajlottak ezügyben. Ők először Zetelakán kezdtek tárgyalásokba a sípályák üzemeltetéséhez szükséges területek bérlése érdekében, de hamarosan kiderült, hogy azok jó eséllyel a kápolnásfalvi közbirtokossághoz fognak kerülni, így ott folytatták az egyeztetéseket. A bizonytalan helyzet ellenére végül velük kötöttek szerződést.
– vázolta az akkori kaotikus helyzetet Bartók. Mindezt csak tetézi, hogy a piac által akkor diktált bérleti díjak nyolcszorosát vállalták fel. Az is tény – folytatta –, hogy jelentős beruházásra volt szükség a sípályák felszerelése és működtetése érdekében, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy
Egyebek mellett ezért volt szükség arra, hogy legalább ötven évre szerződjenek a közbirtokossággal, hiszen csak így tudhatták némileg biztonságban a tervezett beruházásukat. Ugyanakkor azt is el szerették volna kerülni, hogy erőfeszítéseik ellenére, „mire ők kikaparják a gesztenyét,” valakik megjelenjenek a Madarasi Hargitán és több apró sípályát helyezzenek üzembe a közelben, feldarabolva a környéket. Így
„Eszerint mi sutyi-mutyiztunk a közbirtokosság előző vezetőségével? Miért lenne sutyi-mutyizás, ha eleve nyolcszoros árat fizettünk területbérként? (…) Más egyébként nem is volt, aki egyáltalán bérelte volna a területeket” – fakadt ki Bartók az interneten látott bejegyzésekre utalva, amelyeket nyilvános rágalmazásnak gondol.
Csak a hóágyúkat, a beléptetőrendszert és a felvonókat vásárolná meg az új ajánlattevő
Fotó: Székelyhon
„A mi olvasatunkban a továbbiak úgy néznek ki, hogy a felsoroltakra hivatkozva 2016-ban minket kikényszerítettek az ötvenéves biztonságos szerződésből úgy, hogy a területek 13 év elteltével sem volt telekkönyvezve” – jelentette ki a cégtulajdonos. Akkor nemcsak több kedvező feltételről mondtak le, de
Utóbbit azért fogadták el – húzta alá –, mert abban bíztak, hogy idővel jobb lesz a közbirtokossággal való viszonyuk. Egyetlen egy dologhoz azonban ragaszkodott az üzemeltető, mégpedig ahhoz, hogy
Utóbbi gyakorlatilag azt jelenti a Bagolykő Kft. számára, hogy továbbra is ők használhatják a területet, amennyiben azonos feltételeket tudnak biztosítani egy esetleges új ajánlattevővel.
Bartók Béla közölte, ebben a szerződésben rögzítve van, hogy euróban kell fizessék a bérleti díjat, ugyanakkor ez évente korrigálható az inflációval. Voltak évek, amikor 6-10 százalékkal gyengült a lej, így eleve nehezebb volt megvásárolni a bérleti díjhoz szükséges eurót (a jegyeket ugyanis lejben fizették a vendégek), de ez sohasem volt vita kérdése. Az viszont már igen, hogy
– részletezte a cégtulajdonos.
Bár a koronavírus-világjárvány miatt volt veszteségük, 2021-ben a szigorítások miatt nehezebben lehetett külföldre utazni, így némileg több vendéget fogadtak – emlékezett vissza Bartók. Ezt követően kerültek ismét konfliktusba a közbirtokossággal, amelynek a vezetősége
„Ezeket a területméréseket korábban a közbirtokosság végezte, mi nem vagyunk felelősek azért, ha ők valahol tévedtek” – közölte. Hozzátette, a helyzetet ráadásuk a területek egy részének tisztázatlan jogviszonya is bonyolította. Ennek ellenére mindenbe beleegyeztek, amit a közbirtokosság javasolt.
Azt is keserűen emlegette fel, hogy pályázatot nyertek székes felvonók építésére, de ez a terv végül meghiúsult a területtulajdonosok döntése miatt.
A parajdi bányakatasztrófa után a székelyföldi, illetve az udvarhelyszéki turizmusnak már csak ez hiányzik
Fotó: Székelyhon
Idén január végén ültek tárgyalóasztalhoz ismét a felek, amikor arról beszéltek, hogy mégiscsak szükség lenne a fejlesztésekre, ehhez pedig társulna a közbirtokosság is. A tulajdonosok kérésére
Lehetőséget biztosítottak továbbá a közbirtokosságnak, hogy ötven százalékban társuljon a vállalkozáshoz. Néhány hét múlva azonban teljes fordulatot vett a beszélgetés. A közbirtokosság közölte, hogy már nem érdekli őket az ajánlat, inkább egy újonnan jelentkezett konzorciumnak adnák át a területek bérlését, hogy ők üzemeltessék a sípályát. Bartók és tulajdonostársa végül úgy döntött, hogy
A konzorcium azonban hosszú ideig fel sem vette velük a kapcsolatot.
A közbirtokosság azt szerette volna, ha az idei szezonban még a Bagolykő Kft. üzemelteti a sípályákat, így újabb, december 23-tól száz napig érvényes bérleti szerződést ajánlottak. Ez azonban azt tartalmazta, hogy
Volt egy olyan kitét is, hogy ha a régi és az új jelentkező március végéig nem állapodik meg az eszközpark megvásárlásáról, akkor azt a Bagolykő 15 nap alatt el kell bontsa. Ez Bartók Béla szerint nem megoldható, hiszen abban az időszakban méteres hó van a hegyen, ráadásul a bontáshoz engedélyek is kellenek, amelyek beszerzése időbe telik. Így vállalhatatlannak ítélték az új szerződést.
Ilyen körülmények között, az üzemeltető kérte, hogy a törvényeket betartva
Végül ősszel kaptak egy árajánlatot a társulástól, ami a korábbi értékbecslésnek mindössze egytizedét teszi ki. Igaz, hogy eszerint csak a beléptetőrendszert, a sífelvonókat és a hóágyúkat vásárolnák meg, a gépparkra nem tartanak igényt. Az üzemeltető szerint azonban ez így is elfogadhatatlan.
Fotó: Székelyhon
Még reménykednek
Mivel azt érezték, hogy a közbirtokosság meg akarja semmisíteni az előbérleti jogukat, ennek betartatása érdekében ősszel pert indítottak ellenük – közölte Bartók Béla.
Nemrég ugyanakkor egy beadványt is eljuttattak a bírósághoz sürgősségi eljárást kérve abban, hogy
Ha ez nem történik meg, akkor patthelyzet alakulhat ki, ami senkinek sem jó, hiszen az idei szezonban nem lesz üzemeltetve a sípálya –
Bartók Béla végezetül hangsúlyozta, ő gyermekként már a hetvenes években sízett a Madarasi Hargitán, az ott szerzett élményeire alapozva vágott bele társával a sípálya üzemeltetésébe, ami nem kevés pénzükbe és munkájukba került. Éppen ezért szeretné, ha tisztességes egyezség születne.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!