
Fotó: Pál Árpád
Ötven tűzoltó verseng csütörtök óta Székelyudvarhelyen, hogy a hivatásos tűzoltók megmérettetésének országos szakaszára továbbjussanak. Olyan próbákat kell teljesíteniük, amelyekkel felkészültségüket mérik fel.
2017. július 28., 08:412017. július 28., 08:41
Öt megyéből érkeztek hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyre, hogy a számukra rendezett verseny területi szakaszán összemérjék tudásukat. Az első két próbát csütörtökön tartották, elsőként a székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók székhelye mellett kellett bizonyítaniuk a lánglovagoknak: minél gyorsabban kellett felmászniuk egy létrán három emeletnyi magasba. Az első stadionpróba is csütörtökön volt. A százméteres akadálypályán ismét a gyorsaságra kellett törekedniük a tűzoltóknak, akik egy kétméteres palánkon másztak át, majd gerendán szaladtak, illetve tömlőket kellett összecsatlakoztatniuk.
A próbák közben Sándor Zsolttal, a Hargita megyét képviselő, nagyrészt székelyudvarhelyi tűzoltókból álló csapat edzőjével beszélgettünk. Elmondta,
Elsőként a Hargita megyében működő hivatásos tűzoltóalegységek mérték össze tudásukat. A székelyudvarhelyi csapat a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, maroshévízi, gyergyóhollói, valamint a balánbányai munkapont csapataival versenyzett.
Fotó: Pál Árpád
A megyei tűzoltóság szóvivője, Alina Ciobotariu elmagyarázta, hogy az alegységeknek szervezett versenyen, június végén választották ki a legjobb tűzoltókat, akik a Hargita megyét képviselő csapatba kerültek. Ők a hivatásos tűzoltók zónaversenyén Kovászna, Maros, Brassó és Szeben megyék hivatásos tűzoltóival mérik össze tudásukat.
– magyarázta a székelyudvarhelyi tűzoltócsapat edzője. Szerinte jó erőnlétre van szükség, valamint gyakorlásra is, hiszen a legtöbb versenyszámnál a gyorsaság mellett a rutin is fontos. Alina Ciobotariu szerint a vetélkedőn olyan képességeket tesznek próbára, amelyek élesben is szükségesek. Ugyanakkor értékelik a csapatszellemet, az együttműködést, a gyorsaságot és az állóképességet is.
Fotó: Pál Árpád
A legjobb időeredmény számít
Csütörtökön és pénteken a székelyudvarhelyivel egy időben az országban több zónaversenyt is szerveztek. Az országos szakaszra korábban mindig az első helyezést elért csapatok jutottak tovább, ám ettől az évtől változott a szabályzat. Ezúttal az összes mért időt elküldik a bukaresti szervezőknek, így augusztus 22–25. között az a tíz csapat fog versenyezni az országos szakaszon, amely a legjobb időket érte el a területi vetélkedőkön. A tíz egység mellett versenyez a vetélkedőnek otthont adó megye tűzoltó-alakulata, valamint a tavalyi győztes is. A Székelyudvarhelyen rendezett megmérettetés győzteseit péntek délután hirdetik ki, miután a városi sportpályán az utolsó két próbán is bizonyítják felkészültségüket a tűzoltók.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
szóljon hozzá!