
Vadregényes partszakaszok azoknak, akik a napozáson túl a túrázást is kedvelik
Fotó: Hajdu Hilda
Sok a székelyföldi turista Görögországban, hiszen szigetvilága változatos, vannak vadregényes és családbarát partjai is, a tenger türkizkék, mediterrán éghajlata, történelmi helyszínei és még a hazai viszonylatokhoz képest is elfogadható árai igazán vonzóvá teszik számukra az olimpiai játékok hazáját. Egy Székelykeresztúrról származó, szálláshelyekkel foglalkozó szakember „vezetett körül” bennünket Halkidiki-félszigetén.
Madaras Éva több mint kétszáz kiadó lakásért felel Halkidiki-félszigeten, és idén különösen sok a munkája – meséli a Székelyhonnak a szálláshelyekkel foglalkozó szakember. A legtöbb vendége Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkezik, de vannak kolozsvári, bukaresti és brassói „turistái” is. Mint mondja, teljesen másképp nyaral egy fővárosi román üdülő és mondjuk, egy marosvásárhelyi turista:
Apartmanokban száll meg a székelyföldi turista. Az ár változó fekvéstől, felszereltségtől függően
Fotó: Hajdu Hilda
„A Székelyföldről érkezők legtöbbször konvojban jönnek, három-négy család együtt érkezik nyaralni, ők barátokkal, csapatban szeretik felfedezni a félszigetet és a tengerpartot. Önellátó apartmanban laknak, nem esznek naponta kétszer tavernában (szerk. megj. görög vendéglő), mint például a bukarestiek, legfeljebb egyszer mennek ki vacsorázni, a reggelit és ebédet maguk oldják meg.
– magyarázza Madaras Éva.
Míg tavaly hat-hét éjszakát maradtak a vendégek átlagban, idén 8-10 éjszakára foglalnak, ha visszajáró vendégről van szó, többet marad, mert tudja, hogy mit érdemes meglátogatni.
mert annak függvényében drágulnak a szálláshelyek, hogy mennyire van közel a part vagy van-e saját medence, milyen felszereltségű a ház. Lejárt az az időszak, hogy hetven-nyolcvan euróért apartmant találjunk négy személyre, a legtöbb lakást felújítottak, így nem adják már ennél olcsóbban – tudtuk meg a székelyföldi szállásadótól.
Egy kávé öt euró körül van mindenhol, de tavalytól a napágyak használata kezdett fizetős lenni, egy-egy tengerparti vendéglátóhelyen 20-25 euróba kerül a minimum fogyasztás fejenként egy napra, ha használni szeretnék a napernyőt, de van olyan „beach bar” is, hogy bérelhető a napágy egy ital áráért, ami öt euró körül van, de ilyenkor illik három óránként egy italt venni tőlük.
Nem foglalhatják el az egész partszakaszt a tengerparti vendéglátóhelyek
Fotó: Hajdu Hilda
Mindez azért, hogy biztosítsanak szabad hozzáférést a strandokhoz, hogy a saját törülközőjükkel vagy napernyővel érkezők is élvezzék a tengerpartot. Főleg a görögök harcolták ezt ki, akik hétvégente jönnek le a partra, de a természetet is jobban óvják ezáltal – magyarázta a székelykeresztúri vendéglátó.
Halkidiki három nagy félszigetnyúlványt – Kassandra, Sithonia és Athos – ölel fel, és ezeken belül mindenki talál magának megfelelő helyet. Mint Madaras Éva meséli,
Fourka és Siviri partszakaszok a nyugati részen is családbarát helyek, ezeken még este is lehet napozni, mert már nem tűz úgy a nap. Kassandrát a nyüzsgés, szuvenírboltok, hosszú partok jellemzik, Sithoniat a vadregényes partok, de családias helyek, ahol lehet túrázni, hegyet mászni.
Fotó: Székelyhon
Az Athos félszigeten Ouranpolisz az ötcsillagos szállodák helye, ezen a félszigeten belül van az Athos-hegyi Köztársaság, ahol az ősi kolostorok vannak, oda nem léphetnek be nők egyáltalán, a férfiak is csak engedéllyel.
Görögországban ma ugyanannyian nyaralnak, mint a koronavírus-világjárvány előtt, nyoma sincs már a négy évvel ezelőtti turisztikai válságnak, de idén érződött, hogy egy héttel később zárult a tanév Romániában, mert júniusban pangás volt Halkidikin, ebből is érződik, hogy innen mennek a legtöbben erre a félszigetre.
Fotó: Székelyhon
De pont ezért kitolódott a turistaidény szeptember második felére – magyarázta Madaras Éva.
kivéve, ha beáll egy esős időszak, akkor az lehűti a vizet, ezért kicsit kockázatos is erre az időszakra halasztani a tengerparti nyaralást.”
Ambrus Mária Magdolna, a csíkszeredai Magda Travel utazási iroda igazgatója szerint is a top háromban van Görögország, mint a székelyek kedvenc turisztikai célpontja. Náluk
Ezekbe az országokba a legtöbben repülőgéppel utaznak, továbbá családostól vagy éppen barátokkal veszik a hátukra a batyut. Aki pedig nem kockáztat a késő repülőjáratok miatt és mégis autós kirándulást választ, annak a fő úticélja a Fekete-tenger román vagy akár bolgár partja, de
Fotó: Székelyhon
És ha már késő repülőjáratok, arról is érdeklődtünk az utazási irodánál, hogy a késések miatti panaszok nőttek-e az elmúlt időszakban. Mint a szakember elmondta:
Azt is elárulta, hogy ezt a figyelmeztetést a legtöbben nem veszik komolyan.
Végül arról is megkérdeztük, hogy utazási irodaként mit ajánlanak annak, aki betér hozzájuk tanácsadásra. Ez attól függ – válaszolta –, hogy éppen milyen kerettel térnek be hozzájuk. Azt azonban kihangsúlyozta:
A családos nyaralások esetében általában az all inclusive opciót kínálják, mégpedig azért, mert ebben az esetben előre tudott az elköltendő keret.
Fotó: Pixabay
És a nap kérdése: autóval vagy repülővel éri meg jobban utazni? Ambrus Mária Magdolna szerint mind a két lehetőségnek megvan a maga előnye és hátránya.
Ha viszont csak kettesben utaznak, akkor már a repülés mindenképp kifizetődőbb az autós utazásnál – főleg ha a 7,3 lej feletti benzin- vagy gázolajárakat vesszük alapul.
Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán. Simion egyedüli jelöltként indult a párt elnöki pozíciójáért.
Idén január elejétől október végéig 46.917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
A belügyminisztérium azt ajánlja az állampolgároknak, hogy a december 1-jei hosszú hétvégén lehetőleg ne reptessék a drónjaikat, mert az engedély nélküli drónhasználat veszélyeztetheti az emberek biztonságát.
Akár 10 centiméteres hóréteg is lerakódhat a hegyekben vasárnap estére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
Az adventi koszorú több egyszerű ünnepi dekorációnál: a várakozást és az elcsendesülést hirdeti. Csíkszentkirályon jártunk, ahol péntek este közösségi adventikoszorú-készítést szerveztek, szülők és gyerekek együtt alkottak.
A 3000 éves múlttal büszkélkedő város már akkor a szívem csücskébe került, amikor tavaly áprilisban, az albániai bortúráról való hazatértünkben oda is tettünk egy napos kitérőt. Bár valamelyest más arcát mutatta, Bari most sem okozott csalódást.
Advent első vasárnapján kis és nagy közösségekben, a városok és falvak közterein is meggyújtják a koszorú első gyertyáját, jelezve, hogy elkezdődött a karácsony fele vezető út.
Egy mezősályi halastóba esett, és az iszapba ragadt egy férfi szombaton este.
Leszakította a villanyvezetéket és egy autóra esett egy fa szombaton este Marosvásárhelyen.
Szombaton egy LPG-t (autógázat) szállító tartálykocsi borult árokba a 26-os országúton, Vaslui megyében.
szóljon hozzá!