
Kulturális misszióra indultak a szegedi zenészek • Forrás: Youtube
Bákó megyei településeken vendégszerepel ezen a héten a szegedi Népzenei Kamaraműhely. Koncertsorozatuk során Gyimesbükkbe, Lészpedre, Klézsére, Somoskára és Külsőrekecsinbe látogatnak.
2019. június 19., 13:052019. június 19., 13:05
A Népzenei Kamaraműhely a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának tehetséges zenészeiből alakult. Idei kulturális missziójuk során, június 20. és 23. között találkoznak Gyimesbükk, Lészped, Klézse, Somoska, Külsőrekecsin magyar közösségeinek énekeseivel, zenészeivel, táncosaival; bemutatják a Karikás tánc című CD-lemezünket, táncházakban mulatnak közösen a helyeikkel.
A koncertsorozat minden előadására a belépés ingyenes, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
szóljon hozzá!