Ahol kettő veszekedik, mindig jól jár a harmadik - ezt a népi bölcsességet használta ki egy marosvásárhelyi férfi, aki egy örökösödési ügyben "működött közre".
2009. november 10., 20:052009. november 10., 20:05
A marosvsáárhelyi bűnügyi rendőröknek sikerült bizonyítaniuk egy csalás elkövetését, melyben a főszerepet egy 43 éves marosvásárhelyi férfi játszotta.
Ez évben, január és november között a marosvásárhelyi csaló beférkőzött két örökös bizalmába, azzal áltatva őket, hogy segítségével mindenik elintézheti egy vitás örökrész tulajdonjogának megszerzését. Az egyiktől 10.000, a másoktól 18.000 lejt vett fel azon a címen, hogy számára kedvezően befolyásolhatja a örökösödési procedúrát.
Miután az áldozatok gyanút fogtak, feljelentést tettek a rendőrségen. November 7-én a csalót - a közvetlen és közvetett bizonyítpokok alapján - őrizetbe vették. A 24 órás határidő letelte után a marosvásárhelyi bíróság elé állították előzetes letartóztatásba vétel foganatosításának javaslatával. A feltárt bizonyítékok annyira meggyőzőek voltak, hogy a bíróság elrendelte a csalással gyanusított férfi előzetes letartóztatásba helyezését 29 napra.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.