
Csép Éva Andrea. Van pár feladat, amit még meg szeretne oldani a parlamentben
Fotó: Haáz Vince
Sikeres a lombikbébiprogram és a beteg gyermek mellett maradó szülők betegszabadságot vehetnek ki, de még mindig sok a megoldásra váró feladat, ha igazán családbarát törvénykezést akarunk – fogalmazott nemrég Csép Éva Andrea parlamenti képviselő. Úgy értékelte, sokkal több olyan szolgáltatást kellene biztosítani, ami támogatja a teljes és az egyszülős családokat is.
2024. január 14., 18:252024. január 14., 18:25
A képviselőház munka- és szociális ügyekért felelős szakbizottságának alelnöke évkezdő sajtótájékoztatóján többek között örömmel számolt be arról, hogy már megszülettek az első babák, akiknek megfoganását a kormány támogatta a lombikprogram keretében. Csép Éva Andrea emlékeztetett, hogy
Az idei költségvetés vitáján a képviselő módosító javaslatot nyújtott be, hogy 150 ezer lejjel növeljék az összeget, de ezt nem fogadták, így idén 100 ezer lej van elkülönítve erre.

A postások elkezdték kézbesíteni a megemelt nyugdíjakat, és január 12-e után a bankkártyákra is felkerülnek az összegek. A nyugdíjpont értéke 13,8 százalékkal nőtt, ám szinte biztos, hogy a gyorsan elfogadott jogszabályt többször kell majd módosítani.
„Fontos, hogy segítsük a családgyarapítást, hiszen van, ahol 3000 euró meglétén múlik, hogy megszülethet-e a várva várt baba” – hangsúlyozta.
A parlamenti képviselő eredményként számolt be arról is, hogy a szülők a 11 évnél kisebb gyermekek esetében havonta négy napot otthonról dolgozhatnak, ha munkakörük ezt megengedi, és
Ugyanakkor kiemelte, hogy bár pénzbe kerül, egyre több szolgáltatást kellene létrehozni a családoknak, meleg ebédet és délutáni foglalkozást biztosítani a gyerekeknek, de létre kellene hozni az egyszülős támogatói központokat, közösségeket is, segítve azokat az édesanyákat, édesapákat, akik egyedül nevelik gyermeküket, gyermekeiket.
Csép Éva Andrea azt is elmondta, hogy van pár feladat, amit nem sikerült még kipipálnia. Egyik ilyen, hogy a koraszülött babák édesanyja vagy édesapja ne csak két évig, hanem három évig maradhasson otthon, hiszen ezeknek a kicsiknek több időre, foglalkozásra van szükségük.
Másik célja, hogy elérje, az édesanyák dolgozhassanak négy órával, és a munkaadónak ne kelljen utánuk nyolcórás minimálbérnek megfelelő adót és illetéket törlesztenie. A képviselő úgy értékelte, fontos, hogy az édesanyák (is),
A képviselőtől azt is megtudtuk, hogy sikeres a jogvédő szolgálatuk, sokan írnak és kérnek tanácsot, segítséget. A Női Jogvédő Ügyeletet munkanapokon a 0725 109 757-es telefonszámon lehet elérni, illetve bármikor lehet levelet írni a szakembereknek a következő címre: noijogvedougyelet@rmdsz.ro.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
1 hozzászólás