
Archív
Fotó: Pinti Attila
Szigorú előírások vannak arra nézve, hogy miként kell eljárni az égési sérülést szenvedettek esetében, mikor lehet őket a Maros vagy a Hargita megyei sürgősségi kórházban kezelni, és mikor kell Bukarestbe vagy külföldre szállítani. Az előírások nyilvánvalók, de sok múlik a szakembereken is. Jó hír, hogy az egészségügyi minisztérium ígérete szerint Marosvásárhelyen is épül majd egy égési sérülésekre szakosodott központ.
2019. augusztus 29., 12:502019. augusztus 29., 12:50
A szaktárca már 2017-ben kiadott egy rendeletet, amely előírja, hogy milyen körülményeknek kell lenniük az égési sérülteket kezelő központokban. Ennek nagyon kevés kórház felel meg.
A Maros Megyei Kórházban egy plasztikai sebészeti és égési sebeket ellátó kórházi osztály volt, ahol fogadták az égési sérülést szenvedetteket is. Idén júliusban volt egy súlyos égési sebekkel sürgősségire szállított fiatalember, akit napokig ott tartottak a rohammentő-szolgálatnál, majd Bukarestbe vitték, de belehalt sérüléseibe.
Az ügy kapcsán derült ki, hogy
Mint Ovidiu Gârbovan, a kórház igazgatója a fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón kifejtette, náluk nincsenek megfelelő körülmények arra, hogy teljesíthessék a minisztérium által előírt követelményeket. Az előírás értelmében azokat a betegeket, akiknek testén 10 százaléknál nagyobb felületen, illetve a nemi szerveken vagy a légzési funkciókat ellátó szerveken vannak égési sebek, azonnal Bukarestbe vagy külföldre kell szállítani.
– nyilatkozta a sajtónak Ovidiu Gârbovan. A megyei kórház igazgatója kiemelte, bíznak abban, hogy a szaktárca belátható időn belül elkezdi az égési sérülteket kezelő központ megépítését, és akkor helyben lehet majd kezelni a súlyosabb állapotban lévő pácienseket is. Marosvásárhelyen a megyei kórházban évente átlagban 120 égési sérültet látnak el.
Mint Kiss Edit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője a Székelyhonnak elmondta, a nagy testfelületen megégett, intubált betegeket vagy azokat, akiknek a légútjait is érinti a sérülés, rendszerint Bukarestbe viszik. Esetenként szállítanak át innen megégett betegeket Marosvásárhelyre, Temesvárra vagy Jászvásárra is. Ha jól körülhatárolt, nem kiterjedt az égési seb, akkor a csíkszeredai kórházban kezelik.
Az égési sérüléseket a Sürgősségi Esetek Operatív Központjának (COSU) jelenti a sürgősségi osztály, és onnan irányítják a beteget abba az égési sérüléseket kezelő központba, ahol fogadni tudják. 2019-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Sürgősségi Betegellátó Egységében harminc égési sérülést szenvedett beteget láttak el, közülük kilencen szorultak további kórházi ápolásra, és mindannyiuk kezelése itt folytatódott.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!