
Modern mentőautó, amelyre nagy szükség volt
Fotó: Rab Zoltán
Rozsdamentes acélfalai vannak annak a mentőautónak, amelyet adományba kapott a rohammentő-szolgálat (SMURD) Maros megyei egysége. Ilyen mentőautóból csak három van az országban, egyik Bihar, a másik Brassó megyében.
2021. június 23., 20:342021. június 23., 20:34
A segesvári Mihai Eminescu Trust Alapítvány adományozta azt a különleges mentőautót, amelyet szerdán mutattak be és adtak át a rohammentő-szolgálatnak. Az eseményt a segesvári tűzoltóság udvarán tartották, hivatalosságok jelenlétében.
Az alapítvány, amely már korábban is adományozott mentőautót a helyi tűzoltóknak, most egy, a járványügyi helyzetben hasznos életmentő járművet ajándékozott a megyei életmentőknek.
Fotó: Rab Zoltán
A Mercedes-Benz vázon egy alumíniumszerkezetű dobozos felépítmény van, amelynek falai szendvicspanelből készültek. A jármű belmagassága két méternél nagyobb, tehát az életmentők állni is tudnak benne. A mentőautót a rohammentősök képzésével foglalkozó Alin Moldovan százados mutatta be a jelenlevőknek és beszélt a hasznosságáról.
Fotó: Rab Zoltán
Kiemelte, hogy nehéz helyzetben voltak az elmúlt évben, nagyon sok fertőző beteget kellett szállítaniuk és ez kihívás volt számukra. Arról is beszélt, hogy az új jármű nagy segítség lesz a gyors beavatkozások esetén.
Fotó: Rab Zoltán
Az eseményen az adományozó alapítvány elnöke, Caroline Fernolend úgy fogalmazott, hogy megpróbálnak a helyi igényeknek megfelelően segíteni a közösségen, adományokkal, képzésekkel, és örül, hogy újból sikerült tenni valamit a segesvári és a Maros megyei közösség érdekében. Az adományt megköszönte a város polgármestere, Iulian Sîrbu és a megye prefektusa is.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
szóljon hozzá!