
Fotó: Román Rendőrség Facebook-oldala
Noha csak anyagi kárral járt az a baleset, amelyet egy fiatal sofőr okozott Botoşani-ban, mégsem tudták mellőzni a rendőrséget, így pénzbírság és jogosítványfelfüggesztés lett a vége. Magyarázat: pont egy rendőrmotornak ütközött neki a 26 éves autóvezető.
2025. október 27., 19:122025. október 27., 19:12
A rendőrségi vizsgálat szerint a 26 éves autóvezető hétfőn délután Botoşani városának egy utcájában sávot készült váltani járművével, amikor nekiment egy rendőrségi motorkerékpárnak. Az ütközés következtében nem sérült meg senki, csupán anyagi kár keletkezett – tájékoztatott a Botoşani Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az autóvezetőt a rendőrség végül 1620 lejre büntette két okból is: egyrészt mert úgy telefonozott vezetés közben, hogy kezeit lefoglalta vele, másrészt mert nem biztosított sávváltáskor.
A pénzbírság mellett harminc napra felfüggesztették a gépjárművezetői engedélyét is.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.
A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. Ez már a második drón, amelyet az éjszakai orosz támadást követően Románia területén lezuhant.
Biztonságban a megsemmisítésükre kijelölt helyszínre szállították a Galac területére lezuhant orosz drónmaradványokat, így a hatóságok engedélyezték a kitelepített lakosok hazatérését – közölte szombaton a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Nicușor Dan államfő meghívta hétfőre a Cotroceni-palotába az Európa-barát pártok vezetőit, hogy megbeszélést folytassanak a SAFE és a PNRR programról.
Kétszáztizenhét embert evakuáltak szombat reggel Galacon, miután a környéken orosz dróntörmelékekre bukkantak – jelentette az országos katasztrófavédelmi igazgatóság (IGSU).
szóljon hozzá!