
Marcel Ciolacu először látogatott Brüsszelbe júniusi miniszerelnöki kinevezése óta, ahol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt
Fotó: Gov.ro
Az Európai Unió vezetői megértették, hogy Románia a szomszédságában zajló háború kockázatai, az Ukrajnának és Moldovának nyújtott segítség közepette nem tudja tartani, ezért módosítania kell a költségvetési törvényben vállalt hiánycélt, amelynek teljesítése az uniós támogatások folyósításának egyik feltétele – közölte a román miniszterelnök.
2023. szeptember 02., 16:532023. szeptember 02., 16:53
Marcel Ciolacu először látogatott Brüsszelbe júniusi miniszerelnöki kinevezése óta, ahol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság, Roberta Metsolával, az Európai Parlament, illetve Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt. Megbeszéléseit követően román újságírók előtt nyilatkozva beszámolt arról, hogy a fegyveres konfliktusban álló Ukrajna és a „hibrid támadásoknak kitett” Moldovai Köztársaság támogatására tett román erőfeszítések nyomán
„A leghosszabb határunk Ukrajnával van, amely teljesen igazságtalan módon fegyveres konfliktusba került Oroszországgal:
– sorolta érveit Ciolacu arra a kérdésre, hogy az Európai Bizottság elfogadja-e Románia költségvetési hiányának növelését.
Az idei költségvetési törvény szerint a román államháztartási hiánynak nem szabadna, hogy meghaladnia a GDP 4,4 százalékát, ez azonban a tervezettől elmaradó bevételek miatt tarthatatlanná vált, ezért Bukarest takarékossági intézkedéseket és adókedvezmények eltörlését tervezi.
Bukaresti sajtóértesülések szerint Ciolacu 5,5 százalékos GDP-arányos hiánycél elfogadtatása reményével érkezett Brüsszelbe, de pénteki sajtóértekezletén nem derült ki, mit sikerült elérnie. Azt állította, hogy a pontos számokról szakértők fognak még egyeztetni.
Arra kérdésre, hogy mekkora deficitet tudnának elfogadni az európai vezetők, kifejtette:
Ugyanakkor Ciolacu leszögezte: nem lehet szó a 19 százalékos áfa növeléséről, mert ez nyilvánvalóan ismét az infláció növekedéséhez és gazdasági visszaeséshez vezetne. Másfelől Románia mindenképpen tartani akarja magát ahhoz a vállalásához, hogy ettől az évtől kezdve a GDP 2,5 százalékát költi (a korábbi 2 százalék helyett) védelmi kiadásokra – erősítette meg Brüsszelben a román miniszterelnök.
Kerítésnek ütközött és felborult hétfőn este egy butángázt szállító tartálykocsi az 1-es országúton, a Szeben megyei Skorei településen.
Egy nő és egy férfi életét vesztette egy hétfő esti balesetben Brăila megyében, egy hatéves kislány és egy másik férfi pedig megsérült.
Több mint 23 ezer Hargita megyei gazda kapta meg mostanig a tavaly igényelt egységes mezőgazdasági alaptámogatásokat. Kovászna megyében is 90 százalék fölötti ez az arány. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokat még várja a jogosultak egy része.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
szóljon hozzá!