
Az úzvölgyi temetőben. Mindkét önkormányzat átalakította a sírkertet
Fotó: Pinti Attila
A román Nemzeti Védelmi Minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) összegzése szerint tizenegy román katona nyugszik az úzvölgyi katonatemetőben, és mind Csíkszentmárton, mind pedig Dormánfalva önkormányzata az ONCE jóváhagyása nélkül alakította át a temetőt.
2019. június 13., 08:562019. június 13., 08:56
2019. június 13., 10:122019. június 13., 10:12
A román védelmi tárca honlapján szerdán közzétett összegzés, amelyhez csatolták a korabeli dokumentumokat is, megerősíti azt a – korábban magyarok által hangoztatott – álláspontot, hogy
– számol be az MTI.

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.
Mint írják, a dokumentum azt is rögzíti azonban, hogy Csíkszentmárton község is úgy alakította a magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával át a temetőt, hogy
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora Facebook-oldalán közölte, hogy a névjegyzék a 149 katonával, amelyet a temetőbe való betörés után olvastak fel, olyan katonák listája, akiknek nagyrészük Kománfalván van eltemetve (130). Mint írja, a fent is említett tizenegy katona Úzvölgyében nyugszik, nyolcról pedig nincsenek információk.

Háromezer lejre büntette meg Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét a Hargitai Megyei Csendőrfelügyelőség az úzvölgyi temetődúlást megelőző gyülekezés miatt. A jegyzőkönyvet szerdán kézbesítette a posta, a szöveg nehezen betűzhető.
Az ONCE szerint az úzvölgyi hősi temetőt a román Hősök Emléke Társaság alakította ki 1926-1927-ben azzal, hogy az első világháború idején (a magyar hadsereg által) létesített sírkertbe, ahol 350 katonát temettek el, további 847 katona földi maradványait hantolta el. A közölt adatok szerint az 1926-1927-es temetőátalakítás során
Az ONCE közlése szerint a temetőbe a második világháború után német katonákat is temettek. Számukat a sírkert 1988-as keltezésű adatlapja 108-ra teszi. Idéz azonban a hatóság egy olyan dokumentumot is, amelyet a Román Vöröskereszt az 1970-es években állított ki, és amely szerint a temetőben 1944-ben 40 (27 azonosított és 13 azonosítatlan) német katonát temettek el.
A dokumentum tisztázza, hogy
és akiknek neveit a román nacionalisták felolvasták június 6-án, miután erőszakosan behatoltak a temetőbe, és biztosították a román parcella felszentelését. Mint közli: a temető 1988-ban készített adatlapja forrásmegjelölés nélkül említést tesz 148 román katonáról. Azt is pontosítja: az adatlap készítői tulajdonképpen összeadták (rosszul) 19 úzvölgyi és 130 úzmezői azonosított román katona adatait. Megemlíti, hogy az Úzvölgyétől keletre fekvő, ma már nem létező

Ismertté váltak mindazok a levéltári dokumentumok a június 6-i úzvölgyi incidenst követően, amelyekre hivatkozva a dormánfalvi polgármester a temető nemzetközivé alakítását elhatározta.
Az ONCE álláspontja szerint – noha az adatok egyértelműen bizonyítják az úzvölgyi katonatemető nemzetközi jellegét – a Csíkszentmárton község által végzett, s az ONCE által jóvá nem hagyott temetőátalakítás a temető magyar jellegét emelte ki. Az átalakítás nyomán csak magyar nemzeti jelképek kerültek ki a sírkertbe. A hivatal úgy véli:
Hozzáteszi: Dormánfalva önkormányzata szintén elmulasztotta kérni az ONCE jóváhagyását, amikor a román Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma 65 ezer lejes támogatásával emlékművet, 50 keresztet, valamint zászlórudakat állított fel, amelyekre azoknak az országoknak a zászlói kerültek, amelyek katonái nyugszanak a temetőben. Az ONCE szerint a Dormánfalva által emelt emlékmű a temetőben nyugvó valamennyi katonára emlékeztet, és az 50 kereszt – amelyekről nem írja, hogy névtelen román katonák keresztjei lennének – a temető olyan részébe került, ahol nem voltak katonasírok.
Összegzésként az ONCE megállapította, hogy
Közli azt is, hogy a román védelmi minisztériumban folyamatban van a vitatott temető átvételét megalapozó dokumentum elkészítése. Az átvételre valamennyi érintett féllel folytatott tanácskozás után kerülhet sor, és ez azt szolgálná, hogy védjék és gondozzák a sírkertet.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
4 hozzászólás