
Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja és a nyertesek
Fotó: Haáz Vince
Okos szállodát tervező szakember, mikrozöldeket termesztő fiatalok, gyermekek szórakoztatását is biztosító vállalkozó és az online piaccal foglalkozó kis cég mutatkozott be pénteken Marosvásárhelyen, a startup vállalkozásoknak megszervezett Be smart Székelyföld nevű vetélkedőn.
2019. november 22., 21:132019. november 22., 21:13
Bár mindhárom székelyföldi megyében meg volt hirdetve a Be smart Székelyföld vetélkedő, s jelentkezők is voltak, végül csak négy Maros megyei fiatal vállalkozás képviseltette magát a megmérettetésen. A szervezők az alacsony létszám kapcsán kifejtették, hogy elsősorban az aktív vállalkozásokat, már bejegyzett és működő starupokat hívtak meg, hiszen az a céljuk, hogy számukra biztosítsanak ismerkedési, bemutatkozási lehetőséget.
Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke elmondta, hogy ők 2015 óta szerveznek versenyeket az anyaországi fiatal vállalkozásoknak, s a nyerteseknek külföldi bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak, így támogatva, hogy befektetőkre, partneri szerződésekre tegyenek szert.
Bár eredetileg arról volt szó, hogy egy startup képviselheti Székelyföldet a budapesti startupok éjszakáján, végül mind a négy kis cég bemutatkozhat a több mint ezer résztvevővel megszervezett eseményen.
Fotó: Haáz Vince
Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja arról beszélt, jól tudja, hogy a megjelentnél több fiatal vállalkozás van Székelyföldön, és örvend, hogy a Maros megyeiek közül legalább négyen elég bátrak voltak ahhoz, hogy bemutatkozzanak. Kiemelte,
Ami a vetélkedőt illeti, a képzeletbeli dobogó első fokára a szovátai Joxa Smart Home, okos szállodát építő vállalkozás képviselője léphetett fel, őt követhette a marosvásárhelyi BSB DigiMarket, a Creativity Solutions kiscég lett a harmadik, a negyedik pedig a Weegies, mikrozöldekkel foglalkozó vállalkozás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
szóljon hozzá!