Hirdetés
Hirdetés

Búcsú a Szent László-parkban

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A gyergyószentmiklósi Szent László-parkban évről évre összegyűlnek a hívek Szent László ünnepén. Kedden délután a helyi fúvószenekar fogadta a parkban a búcsús szentmisére érkezőket, a Sipos család gondozta téren Boldizsár Ferenc lelkipásztor mondott szentbeszédet.

Baricz-Tamás Imola

2017. június 28., 18:082017. június 28., 18:08

2017. június 28., 18:092017. június 28., 18:09

„Ezelőtt tizenhat évvel Hajdó István főesperes úgy gondolta, Szent Lászlónak, Erdély fővédőszentjének oltalmába helyezi a kis parkot. Ma, itt Szent Lászlónak kérjük az áldását, gondnokságát” – mondta Boldizsár Ferenc lelkész a tizenhatodik alkalommal tartott búcsús szentmisén.

Elismeréssel szólt e városrész lakóiról, akiknek hite révén egy búcsújáró hely jött létre.

Hirdetés

A lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján, a Szent László-évben a szentmise szónoka Szent László erényeit emelte ki, és biztatott mindenkit arra, hogy ezeket építsék be az életükbe. Ahogyan Szent László király szerette a székelyeket, a székelyek is szerették őt, hiszen nemzedékről nemzedékre ápolták, ápolják emlékét.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Az ünnepi szónok kiemelte, „Szent László életében soha nem bízta el magát, mindig alázatos maradt, a vendégszeretet is jellemezte, ugyanúgy, mint ennek az utcának a lakóit. Itt minden búcsú után az agapén együtt vannak az emberek. Nem várhatjuk el, hogy a polgármesterek, a papok megoldják a boldogulását ennek az országnak,

mindenkinek meg kell mozdulnia.

Ebben az utcában meglátták az idők jeleit, tudták, mikor kell lépni, hogy két hét alatt kereszt álljon a téren, és tizenhat éve, hogy búcsú van itt. Ez a csoda.”

A búcsús szentmisét követően a Sipos házaspár a korábbi évekhez hasonlóan megvendégelte, borral és kaláccsal kínálta a búcsúsokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Grindeanu felszólította Mureșant, hogy adja vissza a megbízását

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.

Grindeanu felszólította Mureșant, hogy adja vissza a megbízását
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétórás kutakodás: igazi meglepetés fogadta az autóban a nyomozókat

Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.

Hétórás kutakodás: igazi meglepetés fogadta az autóban a nyomozókat
2026. szeptember 21., hétfő

A most következő hétvége már biztatóbb a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.

A most következő hétvége már biztatóbb a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. szeptember 21., hétfő

Egyhangú döntést hozott a PSD Siegfried Mureșan kormányának támogatásáról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.

Egyhangú döntést hozott a PSD Siegfried Mureșan kormányának támogatásáról
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember

Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember
2026. szeptember 21., hétfő

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat

Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat
2026. szeptember 21., hétfő

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
Hirdetés