A vészhelyzeti felügyelőség az utóbbi időben sűrűn figyelmeztetett a bozóttüzek veszélyeire. Ezek a tüzek átterjedhetnek a közeli erdőkre, épületekre is. Eddig még ilyen eset nem volt Maros megyében, kedden azonban bekövetkezett az, amitől féltek – kigyulladt az erdő, s nem is egy, hanem két település közelében.
2011. március 16., 15:152011. március 16., 15:15
2011. március 16., 18:212011. március 16., 18:21
Négyszer riasztották a tűzoltóságot kedden felügyelet nélkül hagyott bozóttűzhöz – tudtuk meg a Maros Megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőség sajtószóvivőjétől, Liviu Danciu hadnagytól. Amint elmondta, Szászrégenbe, Pókába, Kebeleszentiványra és Szászkézdre kellett kivonulniuk égő mezőket oltani. A helyi önkéntes tűzoltó-alakulatok is bekapcsolódtak a kármentésbe.
Két helyen, Pókában és Kebeleszentiványon azonban súlyosabb helyzet alakult ki. A száraz növényi maradványokról a tűz átterjedt a közeli erdőszélekre, s jelentős mennyiségű növényzet vált a lángok martalékául. Összesen két hektárnyi területen égtek el az erdő szélén levő fák, bokrok. Amúgy a szántóföldi bozót meggyújtása 45 hektáron okozott pusztító tüzet. A tűzoltók szerint a bozóttűz attól keletkezett, hogy ismeretlen személyek tarlóégetésbe kezdtek, s miután meggyújtották a száraz növényi maradványokat, felügyelet nélkül hagyták a tüzet. Ilyen esetben, ha a tettes kilétére fény derül, nem csak a vészhelyzetiek által kiróható bírságot kell megfizetnie, hanem vonatkoznak rá az erdővédelmi – szigorúbb – törvények is. Ha veszélybe sodorta az erdőállományt, akár börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.
Ha különösebb kárt nem okoztak az engedély nélküli tarlóégetéssel, a tetten ért, vagy bizonyított elkövetőket 1000-től 2500 lejig bírságolhatják meg a vészhelyzeti felügyelőség tűzoltói.
Görgényszentimre községben lakástűzhöz, Marosszentannán egy melegházban keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei életmentőket pénteken kora délután.
Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.
A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
szóljon hozzá!