Botár István: a székelyek nyelve mindig a magyar volt

Két iskola birkózik egymással

A történész szerint jelenleg két nagy elméletet tartanak számon a székelyek eredetét illetően. Az egyik elmélet szerint

Ez a két iskola birkózik egymással, mind a kettőnek vannak érvei és ellenérvei. Alapvetően két igen szélsőséges elméletről van szó, hiszen

A másik elmélet szerint pedig idegenektől származunk, a szkítáktól, mások szerint a hunoktól, az avaroktól, a kabaroktól, a bolgároktól, vagy éppen a románoktól. Tehát van ez a feloldatlan ellentmondás a történetírásban, Botár István pedig ezeket ismertette. A szakember kihangsúlyozta, hogy bármi is legyen a székelyek eredetkérdésére a válasz, egy biztos:

A felvetés abszurditását hangsúlyozva az előadó egy példát vázolt fel. „Melyik felsorolás hangzik furcsán? A székelyek, ácsok és kovácsok, vagy a székelyek, bolgárok, románok. A válasz egyértelmű, ezzel a székelység mibenlétére választ is kaptunk, a történet azonban itt nem áll le, ugyanis

Eszerint az elmélet szerint ugyanis

Hakan Aydemir török nyelvész szerint azonban a székelyek eredendően nem magyar nyelvűek, csupán hun eredetűek, csak később a mai Székelyföldön telepedtek le és magyarosodtak el.

Botár István szerint mindkét elméletnek vannak buktatói. Keszi Tamás elméletét nézve például a „józan paraszt ész” kérdőjelezi meg a felvázoltak hitelességét, ugyanis így azt feltételezhetnénk, hogy egy fél évszázad elegendő volt a „kóborlóknak” ahhoz, hogy egy külön identitást és közösségtudatot felépítsenek. „Az identitás ilyen könnyen nem alakul ki – hangsúlyozta az előadó –, nem beszélve arról, hogy az Árpád-korban már önálló népként említik a székelyeket.” Hakan Aydemir elmélete is meginog – húzta alá Botár –, ami szerint

„A székelyek nyelve mindig a magyar volt. Nincs másra bizonyítékunk” – hangsúlyozta Botár István. Az tény, hogy rengeteg törtök jövevényszót használunk, ami összezavarhatja az idegen kutatók fejét, de nem használunk többet, mint mondjuk a pozsonyi magyarok, ez pedig a magyar nyelvtörténet kérdése, nem a székelység eredettörténete.

Forrásokkal bizonyított állítások

Botár István három Árpád-kori krónikát hozott példának elbeszélő forrásként. Az egyik Anonymus 1210 körüli írása, ami szerint

Botár szerint Anonymus történetei között voltak fiktív elemek, de sosem állított valótlant, így történeti forrásként is felhasználhatjuk krónikáit. Egy másik ilyen krónika Kézai Simon 1285 körüli írása, amiből azt olvashatjuk ki, hogy

A harmadik elbeszélő forrás pedig Thuróczy Jánosé, miszerint

Bónuszként Botár megemlítette Benkő Loránd munkásságát is a témában, aki azt állította, hogy az oklevelek, helynevek és nyelvjárási adatok alapján az Árpád-kori Kárpát-medence peremvidékein, több területen azonosítottak székelyeket, így például délnyugaton Valkóban, Baranyában, Somogyban, Tolnában, nyugaton Vas és Zala vármegyében, északon Moson, Sopron és Pozsony megye területén.

Eszerint a mai székely székek nyelvjárása ezekhez a térségekhez kapcsolható: az udvarhelyi székelyek nyelvjárása valkói és baranyai kapcsolatokat mutat, a háromszéki, gyergyói és csíki őrségi nyelvjárási és helynévi kapcsolatot mutatnak, illetve a marosi székelyek őrségi és pozsonyi nyelvjárási kapcsolatokat.