Fotó: LASZLO BALOGH
Románia környezetvédelmi és erdőügyi minisztere hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy engedélyt adtak volna a nagybányai aranybánya újraindítására. Sőt, az elmúlt időszakban nem is kért erre engedélyt egyetlen vállalat sem.
2010. február 28., 16:362010. február 28., 16:36
2010. március 08., 13:322010. március 08., 13:32
Fotó: LASZLO BALOGH
„Az akkori esetből tanulva a verespataki beruházás is roppant fontos Románia és Magyarország számára egyaránt. Úgy gondolom, egyetlen újságcikkre reagálva nem kell egyik miniszternek a másiktól magyarázatot kérnie” – fogalmazott Borbély László.
Mindez azért „került” napirendre – Magyarország környezetvédelmi miniszterénél, Szabó Imrénél is –, mert a România Liberă napilap múlt héten arról írt, hogy újrakezdhetik az aranykitermelést a tiszai ciánszennyezést okozó gyár helyszínén, miután egy orosz tulajdonban lévő vállalat környezetvédelmi engedély kibocsátását kérte a hatóságoktól.
Az orosz cég még 2007-ben szerette volna újraindítani a bányát, ezt azonban a román hatóságok kategorikusan elutasították. Amíg nem teljesül az összes európai uniós és román környezetvédelmi feltétel, szóba sem jöhet a bánya üzembe helyezése – hangsúlyozta a miniszter.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!