
Fotó: Borbély Fanni
A háromoldalú egyeztető tanács szerdán a Victoria-palotában tárgyalt Ilie Bolojan miniszterelnökkel az országos minimálbérről, a kormány várhatóan november végéig hoz döntést az ügyben.
2025. október 29., 19:472025. október 29., 19:47
A kormány közleménye szerint a miniszterelnök emlékeztette tárgyalópartnereit, Románia nem engedheti meg magának a minimálbér emelését 2026-ban.
Kifejtette: tudatában van, hogy a kisjövedelmű alkalmazottak azok, akikre a legnagyobb mértékben kihat a megélhetési költségek emelkedése, de hangsúlyozta:
„Idén a munka termelékenysége 5 százalékkal nőtt, de a bérek már több mint 9 százalékkal emelkedtek. Minden, nem a munka termelékenységének növekedésén alapuló béremelés az infláció emelkedéséhez vezet, ami különösen az alacsony jövedelműeket érinti'” – érvelt a kormányfő az Agerpres által idézett közlemény szerint.
A gazdasági elemzések által felsorakoztatott érveket figyelembe véve
– közölte a kormány.
Jövő hónapban folytatódni fognak az egyeztetések a háromoldalú egyeztető tanácsban, a kormány november végéig meghozza a döntést a jövő évi minimálbér szintjéről
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
szóljon hozzá!