
• Forrás: Nőileg magazin/Facebook
Hat éve, április 3-án mutatta be első lapszámát a Nőileg magazin Székelyudvarhelyen, egy sajtótájékoztatóval egybekötött kis ünneplésen.
2020. április 03., 19:352020. április 03., 19:35
„Mind ott voltunk, akik nekivágtunk ennek a kihívásnak, s elnézően mosolyogtunk, amikor 3–6 hónapos jövőt jósoltak nekünk. És együtt voltunk a nehézségben (mert volt abból is bőven), együtt voltunk, ha összetartásra volt szükség, együtt voltunk, ha szabadidőt kellett áldozni rá, ha újratervezésre volt szükség. Örültünk egymás sikereinek, néha összekaptunk, de megoldottuk. Hálás vagyok ezért a hat évért nektek, kedves egykori és mai nőilegesek, és nektek, kedves olvasók, hogy sokszor kifejeztétek, hogy szeretitek a Nőileget. Most csak virtuálisan tudunk ünnepelni, de a magam módján elkészítettem nektek a kihagyhatatlan születésnapi tortánkat. Fogadjátok úgy, ahogy készült, jókedvvel, örömmel, szeretettel! Isten éltessen mindannyiunkat” – osztotta meg születésnapi köszöntőjében Sebestyén Kinga, alapító.
• Videó: Nőileg magazin
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
szóljon hozzá!