
Fotó: Bíró Blanka
Kovászna megyében nincs román fúvószenekar, a csíkszeredai katonai zenekar reggel vállalta a sepsiszentgyörgyi fellépést, ezért december elsején, már fél kilenckor megkezdődött a centenáriumi ünnepség a fellobogózott városban.
2018. december 01., 14:002018. december 01., 14:00
Mínusz 12 Celsius-fokban néhány százan gyűltek össze, ezúttal nem érkeztek más megyékből, így
Fotó: Bíró Blanka
Az egyesülés menete az ortodox katedrális elől indult, egy autóból szóltak a román hazafias dalok, óriás román zászlót, és több piros-sárga-kék lobogót vittek magukkal. A Mihai Viteazul szoborcsoport előtt várták a menetet a belügyminisztériumi alakulatok – a rendőrök, katonák, csendőrök és tűzoltók –valamint a jelen levő román tisztségviselők.
Fotó: Bíró Blanka
A résztvevők közül többen arról beszéltek, hogy ha délben szervezik meg a rendezvényt, valószínű többen összegyűltek volna, hiszen valamennyivel enyhébb lett volna a hideg. Az alig egyórás ünnepség koszorúzással, a katonai felvonulással ért véget.
Sepsiszentgyörgyön már négy alkalommal, legutóbb tavaly vonultak fel december 1-én az Új Jobboldal szélsőséges nacionalista párt más megyékből érkezett tagjai, üvöltözve, hazafias dalokat énekelve, zászlókat lengetve. Ezúttal azonban nem mozgósítottak, nem hívták magyar városba a híveiket.
Fotó: Bíró Blanka
Szerdán emléktáblát lepleztek le a prefektúra épületén, ezen azt írja: „Minden román arany álmának beteljesülése - 1918-2018 – Înfăptuirea visului de aur al tuturor românilor – 1918-2018”. Kovászna megye prefektusa azt mondta, erre azért volt szükség mert „sajnos Sepsiszentgyörgyön egyetlen köztéri emlékművet sem szenteltek a centenáriumnak”.
Fotó: Bíró Blanka
Fotó: Bíró Blanka
Fotó: Bíró Blanka
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
1 hozzászólás