
Fotó: Haáz Vince
Két új gyermekvédelmi központot hoznak létre és átszervezik a meglévőket, amelyekben fogyatékos kiskorúak élnek – nyilatkozta Péter Ferenc. A Maros Megyei Tanács elnöke arról biztosította az alkalmazottakat, hogy senki nem veszíti el állását.
2025. január 29., 18:052025. január 29., 18:05
A fogyatékos gyermekeket gondozó központok átszervezéséről is döntöttek szerdán, januári ülésükön a Maros megyei önkormányzat képviselői. Az átszervezés esedékes volt és sürgetővé is vált, miután
Az eredeti tervezetben az szerepelt, hogy a meglevő, sérült, beteg kiskorúakat ellátó központokat bezárják, átalakítják, csökkentik befogadóképességüket, és újakat is nyitnak. A szavazásra bocsátott tervezetet részben módosították,
Ez lehetővé teszi ugyanis, hogy a gyermekjogvédelmi igazgatóság elkezdje az otthonok átszervezését, az újonnan alakult családi típusú házak engedélyeztetését, miközben a gondozottakat továbbra is el tudják látni.
„A Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatósághoz tartozó, fogyatékkal élő kiskorúakat ellátó központokat átszervezzük kisebb létszámmal működő, 8-12 gyereket gondozó családi típusú otthonokká. Erre vonatkozóan fogadtunk ma el egy határozattervezetet.
– fejtette ki Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a szerdai döntés kapcsán.
Péter Ferenc: senki nem veszíti el a munkahelyét a gyermekvédelmi rendszerben
Fotó: Haáz Vince
A tanácselnök felsorolta, hogy milyen változásokra lehet számítani.
Marosvásárhelyen a Trébely, a Slatina és a Branului utcai szociális otthonok továbbra is a jelenlegi épületekben fognak működni,
a Vöröstorony utcai központ épülete más funkciót kap, ide költöztetik a kiskorú bűnelkövetők társadalmi visszailleszkedését segítő nappali központot,
a jelenleg a Vöröstorony utcai központban gondozott gyerekeket átköltöztetik más otthonokba.
A Marosvásárhelyen működő Reménység, valamint az ADI átmeneti szociális központot megszüntetik. A Reménység központban olyan 3 év alatti kisgyermekeket gondoztak, akiknek állandó orvosi ellátásra és orvosi eszközökre van szükségük.
A szerdán napirendre tűzött határozattervezetben szerepel két új otthon létrehozása is, Marosszentkirályon és Szászrégenben.
Péter Ferenc kiemelte: „az előírt átszervezés elkezdődött, a szociális otthonok alkalmazottai nem fogják elveszíteni a munkahelyüket. Szükség van mindenkire, hiszen a gyermekvédelmi és szociális igazgatóságnál jelenleg munkaerőhiány van, több mint 500 szakember hiányzik”.
Az átszervezésre vonatkozó, szerdán elfogadott határozattervezet az első lépés, amelyet követően az igazgatóság már szerdán elindíthatja az eljárást az új szociális otthonok működési engedélyének a megszerzése érdekében. Megtudtuk, hogy
A megyei tanács honlapján román nyelven olvasható az a jegyzőkönyv, amely az eddigi ellenőrzések nyomán készült, és amely a gyermekjogvédelmi igazgatóság válaszait is tartalmazza az intézménynek címzett kérdésekre.
Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy elvben nem támogatja a tilalmakat, így a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének megtiltását sem.
Rendkívül hideg időjárásra, kemény fagyra, ónos esőre és hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére. Hargita és Kovászna megyében is erősen lehűl az idő.
A fejlesztési minisztérium létrehozta az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében tervezett 4500 új bölcsődei hely csaknem háromnegyedét – jelentette be Cseke Attila miniszter, aki szombaton Lugosban avatott fel egy új bölcsődét.
Raed Arafat belügyi államtitkár úgy véli, hogy a közösségi média hálózatok nagy kockázatot jelentenek a gyermekek és serdülők számára, és szerinte ideje, hogy a törvényhozók korlátozzák a 15–16 év alattiak hozzáférését ezekhez az online platformokhoz.
Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is úgy döntött, hogy nem költözik be a vatikáni paloták pápai lakosztályába, hanem egyszerűbb, személyre szabott otthont alakít ki magának.
Nicușor Dan államelnök tavaly egyebek mellett festményeket, fényképeket, albumokat, könyveket, porcelán tárgyakat, metszeteket, emblémákat, emlékérmeket, sőt egy nyakkendőt is kapott ajándékba a 2025-ös évi protokoll-eseményeken.
Több százan demonstráltak Csíkszeredában szombat délben az adókedvezmények eltörlése miatt, a kormány lemondását is követelve. A tüntetésen a kezdeményezők mellett Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. Fotókon mutatjuk az eseményt.
szóljon hozzá!