A biztonságra és a fogyasztók, illetve az alkalmazottjai elégedettségére helyezte a hangsúlyt 2011-ben az E.On Gaz – jelentette be csütörtöki szokásos év végi sajtótájékoztatóján Virgil Metea igazgató (fotón balról a harmadik). Elmondta: a 2012-es évben továbbra is a tájékoztatásra szeretnék helyezni a hangsúlyt, de az infrastrukturális fejlesztéseket is folytatni szeretnék.
2011. december 22., 17:282011. december 22., 17:28
2011. december 22., 18:122011. december 22., 18:12
A vállalat Maros megyében az idén 12 millió lejt ruházott be: több mint 100 kilométernyi vezetéket cseréltek ki, emellett 10 kilométernyi új vezetéket fektettek le, amelyekre új fogyasztók csatlakoztak. Csak Marosvásárhelyen 24 kilométer hosszúságú csövet cseréltek ki – a munkálatok összértéke 3,6 millió lejre tehető.
Országos szinten 180 millió lejt fektetett be a vállalkozás. Az összeg nagy részét, 112 milliót a gázelosztó-hálózat feljavítására költötték – 633 kilométernyi csövet újítottak fel és 375 kilométernyit cseréltek ki.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
szóljon hozzá!