Legalábbis erre tesz próbálkozást a város, ennek érdekében nyújt be a héten pályázatot.
2010. április 27., 20:202010. április 27., 20:20
A keddi rendkívüli önkormányzati ülésen a városatyák a hőközpont létrehozásának költségvetését fogadták el. Mint Ráduly Róbert Kálmán polgármester ismertette, a projekt összköltségvetése 15 399 549 lej, ebből az összegből pedig 13 859 594 lej pályázható. Amennyiben a pályázat sikerrel jár, a biomassza-hőközpont felépítéséhez Csíkszereda közel kétmillió lejjel kell hozzájáruljon.
„Egymagában nem kis összeg, de részarányában nem sok. Ez abban az esetben alakulhat így, ha sikeres a pályázat, ellenkező esetben tízszer ekkora összeget kell majd kitegyünk” – magyarázta a város elöljárója, a határozat-tervezet elfogadására ösztönözve a városatyákat.
Ha minden a tervek szerint halad, 2012-ben egy zöldenergián alapuló kazán szolgálja ki majd a taplocai övezetben lévő iskolaközpontot, a hozzá tartozó egységeket, a Márton Áron Főgimnáziumot.
Arra kéri az Erdélyi Magyar Szövetség a szimpatizánsait, hogy mindent tegyenek meg az elkövetkező két hétben Nicușor Dan győzelme érdekében.
Udvarokat, pincét és nyári konyhát is elöntött a víz hétfőn délután a heves esőzéseket követően Náznánfalván és Marosszentkirályon – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikai bizottsága hétfői ülésükön egyöntetűen megszavazták, hogy Nicușor Dan független jelöltet támogassák az elnökválasztás második fordulójában.
A PSD-nek a kormánykoalícióból való kilépéséről döntött hétfő délutáni ülésén a párt országos politikai tanácsa, Marcel Ciolacu pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Van egy leszakadás a fejlett városi centrumok és a vidéki települések között, és ez megmutatkozik a szavazatokban is. A távolmaradásnak, illetve az elsöprő többségű szavazatoknak legfőbb oka pedig a fősodratú pártokkal szembeni ellenérzés.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére, jómaga pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.
Három utcában lesz áramszünet szerdán reggel nyolc és délután négy óra között Székelyudvarhelyen, mivel javítási munkálatokat fog végezni a villamossági vállalat – közli a polgármesteri hivatal.
Bukarest első kerületének bírósága 60 napról 45 napra csökkentette Călin Georgescu volt államfőjelölt hatósági felügyeletének meghosszabbítását.
Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök a koalíciós pártok vezetőinek hétfő délutáni ülésén – értesült az Agerpres kormányzati forrásokból.