Eddig ismeretlen tettesek törtek be a Baász Imre-műterembe, és vittek el több ezer euró értékű festményt, illetve más eszközöket. A tolvajok nem csak loptak, de berúgtak és rongáltak is. A rendőrség egyelőre nem találta meg az elkövetőket.
2011. június 30., 13:282011. június 30., 13:28
2011. július 08., 13:502011. július 08., 13:50
Vasárnap törtek be a sepsiszentgyörgyi Baász Imre-műterembe ismeretlen tettesek, és loptak el két festményt, festőeszközöket, majd megittak pár üveg megecetesedett, százéves bort és feldúlták a helyiséget. Baász Orsolya, Baász Imre lánya a Székelyhon.ro-nak elmondta, a tettesek a tetőről másztak be az ablakon át a terembe, majd rongáltak, szétdobálták az eszközöket, megkezdték a bort, az üres üvegeket pedig a lépcsőházban hagyták. A betörők kitépték a galéria előtti rácsot és úgy jutottak be a terembe, ahonnan elvitték Baász-Szigeti Pálma képzőművész és Baász Imre egy-egy munkáját, de a lányuk elmondása szerint festőeszközök is tűntek el: ollók, ecsetek, szikék.
„Még mi sem tudjuk pontosan, hogy mi tűnt el, lassan vesszük észre, mert sok minden van a műteremben. A kár körülbelül 3000 euró értékű, de pontos összeget még nem tudok” – mondta Baász Orsolya. Baász Imre lánya azt is elmondta, nem ez az első alkalom, hogy betörés történik a tömbházban, hiszen már több helyre is betörtek, a szárító ajtaját megsemmisítették, a tetőre vezető szoba ajtaját pedig feltörték és megrongálták, így bárhová bejuthatnak a tolvajok.
Orsolya szerint nem véletlen, hogy pont a kiállítás után törtek be és loptak el képeket a műteremből – nemrég nyílt meg a Baász Imre-emlékkiállítás Sepsiszentgyörgyön –, de a rendőrség egyelőre semmi előrelépést nem tett az ügyben, mivel nem találtak megfelelő nyomot. A műteremhez az eset után vasajtót szereltek, mert az előző rácsot kitépték a betörők. Így talán nem történik több ilyen eset, bár a tömbház elhíresült a betörésekről és rongálásról, hiszen annak ellenére, hogy kaputelefon van, bárki bejuthat, így néhányan ott italoznak, hangoskodnak, sőt alsznanak is.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!