2010. március 29., 13:102010. március 29., 13:10
2010. április 08., 15:312010. április 08., 15:31
Lopás közben értek tetten a rendőrök március 27-én este 11 óra után három fiatalembert Székelyudvarhelyen, akik benzint loptak egy autóból. A 23 éves S. I., a 22 éves S. L. és a 18 éves B. A. – mindhárman helybéliek – a Szegfű bejáratban szívtak ki négy és fél liter benzint egy autóból, amikor elkapták őket. Mint kiderült, megfelelő kulcsaik voltak az autó tankjához. Minősített lopás miatt eljárás indul ellenük, ami ellen szabadlábon védekezhetnek.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
Számos alkalommal besétált az Árvátfalván lévő házak közé egy fiatal hím medve, amely egyszer gyereket is megijesztett a településen. Ezt a példányt fogták be csapdájukkal a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vadőrei.
szóljon hozzá!